Tiborcz István és Orbán Viktor

100 milliárd forint körül van már az Orbán család látható vagyona

Gazdaság

Egyre gyorsuló ütemben gazdagodik Orbán Viktor családja – írja a G7. Míg a 2010-es kétharmad előtt a miniszterelnök családtagjai legfeljebb néhány tízmillió forintnyi céges jövedelemre tettek szert, addig mostanában rendre évi 2-3 milliárd forint bevételük van ilyen forrásból.

Korábban egyértelműen az Orbán-bányák növelték a családi vagyont a G7 számításai szerint. A felpörgő bányabiznisz ellenére azonban az utóbbi három-négy évben már nem ebből a szektorból gazdagodott leginkább a miniszterelnök tágabb családja: Orbán Viktor veje, Tiborcz István üzletei mostanra egy nagyságrenddel több pénzt termelnek, mint a bányák.

A BDPST Zrt. például összesen közel 22 milliárd forintos nyereséget hozott össze 2022-ben.

Az előző négy esztendőben Tiborcz cégei összesen 6,6 milliárd forint osztalékot fizettek, míg a család idősebb tagjainak csak 3,6 milliárdos osztalékjövedelme volt.

Tiborcz István vagyonát a májusban megjelent A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány közel 70 milliárd forintra becsülte, ám ekkor még nem lehetett ismerni a BDPST tavalyi, kiugró számait. Ennek fényében nem lenne meglepő, ha belátható időn belül a miniszterelnök családjának látható vagyona is átlépné a 100 milliárdot.