Parragh László

A kata megszüntetésének támogatásával és a tanárok, tűzoltók kioktatásával népszerűsíti magát Parragh László iparkamarai elnök

Gazdaság

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Népszavának adott interjúban egyebek mellett hosszan kitérnek a kata szerinti adózás kérdésére, amely minden jel szerint megszűnik, vagy jelentősen átalakul majd a jövőben.

Parragh azt mondja, ez az adózási forma olyanokat is bevont a közteherviselésbe, akik korábban elkerülték azt.

„Nagyon sikeres lett, talán túlzóan is”

– véli.

Felsorol néhány példát, hogy szerinte kik azok, akik továbbra is adózhatnának így (fodrászok) és kik nem (ügyvéd, biztosítási ügynök, bróker, IT szakember, taxis, újságíró). És kijelenti, hogy támogatni tudná az adónem megszüntetését és egy új adónem bevezetését a tanulságok levonásával.

A tanároknak ott a szabad nyár, a tűzoltóknak az adrenalinlöket

Parragh László arról is beszélt, hogy a kormány feladata a különféle társadalmi csoportok kiegyensúlyozása, bár ha a torta ugyanakkora, akkor csak a másik rovására kaphat az egyik csoport nagyobb szeletet.

Példaként a pedagógusokat és tűzoltókat hozta fel, e két csoportnak Parragh szerint sajátos motivációi vannak. Úgy fogalmazott: „sokféle motiváció létezik: a tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek. Minden egyes szakmánál más és más. Egy tűzoltót motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalinlöket. A kassza persze mindenkinek egyformán csörög, így valamiféle egyensúlyt a kormánynak kell létrehoznia.”