Az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok, de még a vállalkozók számára is a legjobb “menekülési útvonal”: a Mesterséges Intelligencia

Gazdaság

Mit tehet egy egészségügyi dolgozó ha átverve, cserbenhagyva, egy számára előnytelen szerződés aláírására kényszerítve érzi magát? De mit tehetnek a pedagógusok, vállalkozók, és megannyi szakma képviselői, ha úgy érzik, csak magukra számíthatnak? Az ország elhagyása, a kivándorlás a legtöbb magyar ember számára kivitelezhetetlen. Sőt egyre többeknek már az is bebizonyosodott, hogy nem “fenékig tejfel” az sem, ha egy idegen országban kell elölről kezdeni mindent. 

Szerencsére a megoldás mindenkinek ott lapul a zsebében. Ez nem más, mint a Mesterséges Intelligencia, ami ma már minden okostelefonnal elérhető. Az is figyelemre méltó, hogy nem igényel plusz befektetést, programok elkészíttetését de még megvásárlását sem. Tönkrement életek, egzisztenciák, vállalkozások és semmivé vált üzleti tervek megmentője az M.I., vagy ahogy a külföldi sajtóban rövidítik: A.I. (Artificial Intelligence). 

Na de konkrétan: mit kell tennie egy vállalkozónak, pedagógusnak, az egészségügyben dolgozónak ahhoz, hogy szemmel látható összegű keresetre tegyen szert ebből a sokak által egyre sűrűbben emlegetett technológiából? Hogy tud LEGÁLISAN pénzt keresni az, akinek a kezét eddig megkötötték olyan munkáltatói szerződések, amelyek tiltották a mindenféle másodállásban, mellékállásban betölthető munkákat? 

Anélkül hogy bármilyen bonyolult magyarázatokban kellene most elmélyednünk, nézzük ennek a rendkívül zseniális megoldásnak az alapjait. Azt tudjuk, hogy manapság egy vállalkozó sokkal több gonddal küzd annál, hogy miközben fenntartani igyekszik a bevételeit, még belekezdjen egy sokadik újabb, ismeretlen, bonyolult tanulási folyamatba. Neki arra van szüksége, hogy a leggyorsabban megkapja azokat a megoldásokat, amelyekkel nem csak túléli a gazdasági válságot, de van reménye arra is, hogy egyre több vásárlója, ügyfele, és így bevétele is legyen. Ez teljesen érthető cél, bármilyen piaci területen is működjön az adott vállalkozás.

Egy munkavállónak, vagy ma már inkább úgy kellene fogalmazni hogy munkakereső magánszemélynek pedig egy vállalkozónál sokkal több ideje, és szinte már semmi pénze sincs. Főleg nem arra, hogy az egyre szaporodó, magas kereseti lehetőségekkel kecsegtető ügynöki munkák bármelyikébe is beleugorjon. Hiszen szinte mindegyik ilyen ajánlatban neki kell vásárolnia, előre  pénzt kiadnia, a legtöbbször még vállalkozóvá is kell válnia – annak minden plusz költségeivel együtt. A zsebében lévő okostelefonját azonban szívesen használja – és nem csak játékra -, főleg ha azzal a kereseti lehetőségeit tudja nagymértékben feljavítani.

Ezzel pedig már össze is állt a kép. A magánemberek – most először – hatékony tudnak segíteni a vállalkozóknak, átvállalva tőlük több folyamatot. Ezzel magánszemélyként megmaradva még legális módon pénzkeresethez is jutnak, ráadásul nem is kevéshez!

Egy éve alakult az a vállalkozói konzorcium, amely mára már 12 országban, több mint ötvenezer fős közösséggel rendelkezik. Vannak köztük magán-, kis és középvállalkozók, akik megtanultak a Mesterséges Intelligencia “keze alá dolgozni” a saját vállalkozásuk sikerre vitelének érdekében. Hiszen mindeddig az online megjelenésük első hét másodpercében elvesztették a leendő vevőik, ügyfeleik 93%-át, amiről sokszor nem is tudtak. A maradék mindössze 7%-ból – bármilyen jó marketing-módszereket is alkalmaztak -, nem tudtak megfelelő számú új vásárlót vagy ügyfelet szerezni. De ugyanúgy a tagjai a szövetségnek azok az ügyfélkapcsolati asszisztens és manager munka feladatokat ellátó magánszemélyek is, akik nagyszerű segítséget tudnak nyújtani a kkv szektor vállalkozóinak. És egyre több influencer, youtuber, tartalomgyártó, területi képviselő, oktatási vezető is terjeszti és irányítja a tucatnyi országban működő konzorcium munkáját. Vállalkozóként gyorsan lehet most csatlakozni, egy egyszerű kapcsolatfelvétel után.

Rendkívüli ennek a szövetségnek a létrejötte is, hiszen a Covid-19 okozta gazdasági válság miatt alakult. De különleges a neve is. A Wiz Light Biz egyaránt jelent varázslatosan könnyű üzletépítési módszert, és csodálatos fények által segített vállalkozásokat is. És ezzel el is jutottunk a WLB legkülönlegesebb siker-titkához: a vállalkozókat soha nem látott eredményekhez juttató premarketing módszerhez. Ez azon a már említett tényen alapszik, miszerint a vállalkozók mindeddig elvesztették a célcsoportjuk 93%-át az első hét másodpercben. A WLB Konzorcium tagjaként elsőként tanulhatják meg magyar nyelven “Az első hét másodperc” kurzusaiban, hogyan tudják ezt a hatalmas veszteséget lecsökkenteni, és ezzel sokszorosára növelni a profitjukat.

Az első benyomás pozitív hatásainak oktatásával ma már az élet számos területén találkozhatunk. A párkeresés, a munkahelyi interjúk, a gyors bemutatkozások egy befektető-kereső bemutatón (akár még a “Cápák között” is), és még sorolhatnánk milyen sok területen oktatják ezt. De most már a teljes magán-, kis- és középvállalkozói szektorban is soha nem látott arányú fellendülést hozhat “Az első hét másodperc” premarketing módszer. Ezt az alapoktól egészen a legfelső szintekig tanítják a WLB szövetségben. A rendszer egyik oktatója Dormány Zsolt. Ő többek között Oscar díjas operatőrünktől Zsigmond Vilmostól, és országosan elismert televíziós rendezőnktől Horváth Ádámtól is tanult rendkívül meghatározó képalkotó módszereket, filmes látásmódot és szerkesztési-dramaturgiai eszközöket. Ő kivételesen nem operatőrként vagy rendezőként hasznosította mindezeket. A ma már közvetlenül a mesterek kezéből megismerhetetlen, kincset érő tudást 35 éves vállalkozói pályáján a saját vállalkozásainak sikerre vitelében használta. Több országban is vezetett cégeiben kiemelkedően hatékony módszereket fejlesztett ki, célzottan a kkv szektorú vállalkozók és vállalkozások számára. Az utóbbi évek technikai fejlődése most lehetővé tette azt is, hogy egyre több vállalkozónak meg tudják tanítani a WLB keretein belül mindezt. A Mesterséges Intelligencia segítségével történő kimagaslóan hatékony vállalkozás-vezetés titkait minden üzleti területen dolgozó vállalkozó el tudja sajátítani. Akár azonnal elkezdhető a csatlakozási folyamat egy gyors regisztráció után, itt.

A kurzusokat elvégzők a saját vállalkozásuk eredményeit már egy alapszintű tudással is a 7,6-szorosára tudják megnövelni. Ha középszintű tudásra tesznek szert, akkor a sikereik meghaladhatják az addigiak 53,5-szörös hatékonyságot is. A felsőfokon elsajátított “Az első hét másodperc” premarketing tudással pedig akár 97,8-szorosát is elérhetik az addigi üzleti eredményeiknek. Nagyon fontos tudni azt is, hogy ez esetben nem csupán légbőlkapott javulási arányokról vagy vágyott sikerekről van szó. Ezek mind számokkal és matematikai egyenletekkel is bizonyított tények, és azokkal nem lehet vitatkozni.

Végül álljon itt néhány példa azon üzleti területekre, amelyek vállalkozói sikeresen vettek már részt az alapítás óta eltel első évben a WLB Konzorcium munkájában. Ha ilyen sokféle üzlet vállalkozói megtalálták a legjobb megoldást a WLB-ben, akkor ez valóban határtalan lehetőség minden magyarul beszélő kkv szektorú vállalkozónak.

A WLB Konzorciummal sikeresen együttműködő vállalkozók üzleti területei közül néhány: életvezetési tanácsadó, üzleti tanácsadó és tréner, hagyományos rendszerű mastermind csoport rendszer szervező vállalkozó, párkapcsolati coach-tanácsadó, belsőépítész, egyedi táskakészítő, rendszergazda-hardware szakértő, flamand nyelvoktató, pályaváltási tanácsadó, ingatlan bérbeadó, ingatlankereskedő, ingatlanközvetítő cég, programozó és applikációt fejlesztő vállalkozás, egyedi méretre készített konyhabútorokat árusító stúdió, háztartási és házkörüli javító-szolgáltató, svájcba kivándorló és munkát kereső magyarokat segítő iroda, építkezések generál-kivitelező vállalkozása, szövegíró: marketing és business szövegek, ételkiszállító, kozmetikus, könyvelőiroda, startup tanácsadó és business coach, női önismereti tréning-specialista, ügynök-üzletkötők többféle termék és szolgáltatási területről, szabadúszó tv-rádió riporter, menyasszonyi ruhakészítő szabóság, fitness és egészség trénerek, saját ingatlant (volt AIRBNB) szolgáltató vállalkozás, magánvállalkozóvá lett orvos, ingatlanrendszer fejlesztő-tanácsadó, podcast készítést oktató vállalkozás, fagylalt franchise tulajdonos…

A vállalkozások a világ bármely területén működhetnek, és jelenleg csak magyar nyelven kell tudniuk azoknak, akik igénybe akarják venni a konzorcium segítségét, vagy részt szeretnének venni a szerteágazó munkaterületek valamelyikében. Bővebb információért az alábbi helyen csak az e-mail címet kell megadni, majd visszaigazolni a kérést.