Emelte a bírság összegét a GVH az Időskori Biztonság ügyében

Gazdaság

Megismételt eljárásban összesen csaknem 50 millió forinttal magasabb, vagyis a korábbinál másfélszer nagyobb bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Időskori Biztonság biztosítás megtévesztő reklámjai miatt.

A GVH pénteki közleménye szerint a Gibraltárban bejegyzett Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited biztosítónak 88,5 millió forintot, a közvetítő 4Life Direct Kft.-nek 61,5 millió forintot kell fizetnie.

A hivatal 2015 decemberi döntése szerint az Időskori Biztonság reklámkampánya 2012 decembere és 2015 májusa között megtévesztő módon azt a látszatot keltette, hogy a biztosítást a 4Life Direct Kft. nyújtja. Félretájékoztatásnak minősítették azt az állítást is, hogy a biztosítás minden konstrukciója érdemi anyagi segítséget jelent, hiszen – mint írták – az alacsonyabb havi díjakkal elérhető kifizetések nem álltak arányban a hirdetésekben hivatkozott, több millió forintos kiadásokkal.

A megismételt eljárást a Kúria rendelte el, miután az első versenyhivatali döntést a két vállalkozás megfellebbezte. A magasabb bírságot a GVH többek között azzal indokolta, a vállalkozások bevételei és azok aránya is változott, így a kétszeresére nőtt a kiszabható bírság összege.