Lehallgatás

Pegasus: Lengyelországban is használhatták a kémszoftvert, vizsgálóbizottságot állítanak fel

Európa

A lengyel parlament alsóháza egyhangúlag megszavazta szerdán egy olyan vizsgálóbizottság felállítását, amelynek feladata lesz kideríteni, hogy történt-e visszaélés a Pegasus kémszoftver használatánál az előző kormány idején.

A 460 fős szejmben a képviselők közül 432-en szavaztak a testület létrehozása mellett, senki sem adott le ellenszavazatot, és tartózkodás sem volt.

A bizottságnak meg kell majd állapítania, hogy jogszerűek voltak-e azok az operatív és nyomozóakciók, amelyeket a Pegasus felhasználásával végeztek el 2015 novemberétől kezdve nyolc éven át, a Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányzása idején. Azzal is kell foglalkoznia, hogy ki a felelős a szoftver lengyel állami beszerzéséért.

A szejm elutasította a PiS azon módosító javaslatát, amelynek értelmében a vizsgált időszakot kiterjesztették volna a jelenlegi kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) kormányzásának 2007-2015 közötti időszakára is. Michal Wójcik, a módosító javaslatot a PiS részéről előterjesztő képviselő azzal érvelt, hogy a PO-PSL kormányzása idején az állami nyomozó szervek gyakrabban alkalmazták a lehallgatást, és ehhez a Pegasushoz hasonló szoftvert használtak.

A tavaly októberi választások eredményeképpen megalakult szejm azóta már létrehozott két másik vizsgálóbizottságot. Az egyik a 2020-as lengyelországi elnökválasztás előtti, arra irányuló kormányzati lépéseket vizsgálja, amelyek a koronavírus-járvány miatt a kizárólagos levélszavazást készítették elő.

A másik, korábban létrehozott vizsgálóbizottság pedig a lengyel konzulátusok által kiadott vízumok esetleges szabálytalanságával foglalkozik. Az ügyészség 268 vízumkérelem korrupciógyanús elbírálása miatt folytat eljárást. A jelenlegi kormánykoalíció jelentősnek tartja a botrányt ebben az ügyben.

A vízumkiadási üggyel kapcsolatban a korrupcióellenes hivatal (CBA) szerda este közölte: őrizetbe vették Piotr Wawrzyk volt külügyminiszter-helyettest, és házkutatást tartottak a lakásában. Piotr Wawrzyk ártatlannak vallotta magát és élt a hallgatás jogával. Az ügyészség meggyanúsítása után lehetőséget adott neki arra, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezzen – áll a közleményben, amely azonban arra nem tér ki, hogy ő élt-e ezzel a lehetőséggel. Az ügyben már kilenc embert gyanúsítottak meg.

A CBA 2022 nyarán indította el a vízumkiadási szabálytalanságok vizsgálatát, amiből kifolyólag ügyészségi vizsgálat is indult. Mateusz Morawiecki előző kormányfő tavaly augusztusban leváltotta Piotr Wawrzyk külügyminiszter-helyettest, aki a konzuli ügyekért felelt. Későbbi nyilatkozatában a miniszterelnök az akkor már folyamatban lévő hatósági vizsgálattal hozta összefüggésbe a döntését.