Több mint 200 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Németországban tavaly

Európa

Csaknem 50 százalékkal emelkedett és meghaladta a 200 ezret a menedékjogi kérelmek száma tavaly Németországban a szerdán közölt hivatalos adatok szerint.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF) 217 774 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal 2022-ben. Ez 46,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 148 233-hoz képest. A bő 26 ezer ismételt – elutasítás után újra benyújtott – kérelemmel együtt csaknem 250 ezer menedékjogi eljárást indult. Ennél több kérelmet az ország újraegyesítése óta csak öt alkalommal regisztráltak: a legutóbbi nagyobb menekülthullám éveiben, 2015-2016-ban, és a délszláv háború idején, az 1991-1993-as időszakban.

Az orosz támadás ellen védekező Ukrajnából nagyjából egymillió ember menekült Németországba. Ők automatikusan, külön eljárás nélkül védelmet kaptak. Velük együtt minden korábbinál többen érkeztek Németországba a menekültügyi rendszer révén. A Die Welt című lap a BAMF statisztájából kiemelte, hogy az utóbbi években megszokott egyharmad körüli szintről 56 százalékra ugrott a menedékjogot vagy a védelem valamely más formáját megszerző kérelmezők aránya. Ez részben annak tulajdonítható, hogy a munkanélküli menekültek hiányosnak ítélt állami támogatása miatt befogadják, és rendszerint el is fogadják a Görögországban elutasított szíriai menedékkérők kérelmeit. További fontos tényező a tálib hatalomátvétel Afganisztánban, aminek hatására az afgán kérelmezők szinte mindegyike megszerzi a menekült jogállást, míg korábban 50 százalék körül volt az elfogadott kérelmek aránya a közép-ázsiai ország állampolgárainak körében.

A menedékkérők egyik legnagyobb csoportját éppen az afgánok alkották, 41 ezer fővel. Többen csak a szíriaiak voltak tavaly, 72 ezren. A harmadik helyen a török állampolgárok csoportja áll 25 ezer fővel. A kérelmezők túlnyomó többsége, 73 százaléka 30 évesnél fiatalabb, több mint kétharmaduk – 68 százalékuk – férfi. Csaknem 25 ezer egy év alatti kisgyermek is van köztük, ők már Németországban születtek, menedékkérő családban.