Ursula von der Leyen

Rendkívüli ülést tartanak jövő kedden az EU-tagországok belügyminiszterei az afganisztáni helyzet miatt

Európa

Az afganisztáni helyzet alakulása miatt rendkívüli ülést tartanak jövő kedden az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei, a tanácskozás fókuszában a konfliktus okozta migrációs nyomás várható fokozódására adható válaszok áttekintése szerepel – közölte az Európai Unió Tanácsának szlovén soros elnöksége csütörtökön.

A videókonferencia keretében tervezett ülés résztvevői megvizsgálják a tálibok hatalomátvétele, valamint az amerikai és szövetséges csapatok Afganisztánból történő kivonását követő helyzetet – közölték. Peter Stano, az Európai Bizottság illetékes szóvivője a testület szokásos sajtótájékoztatóján csütörtökön emlékeztetett: a tagállamoknak szeptember közepéig kell bemutatniuk a konfliktus sújtotta országból elmenekülteket érintő, befogadási kvótákra vonatkozó konkrét kötelezettségvállalásaikat.

Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke felszólította azokat az országokat, amelyek részt vettek a NATO afganisztáni missziója munkájában, hogy kínálják fel a telepítési lehetőségeket az evakuált afgán személyzet számára – közölte Stano.

“Az Európai Unió üzenete az, hogy kötelességünk segíteni azokat, akik különösen veszélyeztetettek Afganisztánban” – fogalmazott a szóvivő.
A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni államfő elmenekült az országból. A tálibok két nappal később közölték, hogy büntetlenséget biztosítanak minden állami tisztviselőnek, és felszólították őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre. Bátorították a nőket, hogy csatlakozzanak az új kormányhoz. A tálibok azt is közölték, hogy békés kapcsolatok fenntartására törekszenek más országokkal, és az iszlám törvények keretében tiszteletben tartják a nők jogait.

A nemzetközi koalícióban részt vevő országok és más államok Kabul, valamint a szomszédos Pakisztán fővárosa, Iszlámábád repteréről repülőgépekkel menekítik ki saját állampolgáraikat és azokat az afgánokat, akik ottani missziójuk idején együttműködtek velük, és a tálib hatalomátvétel miatt most veszélyben érzik az életüket.