Tisztelgés az újságírói bátorság előtt: április 19-ig lehet pályázni a Lorenzo Natali-médiadíjra

Európa

Idén is lehet pályázni a világ egyik legrangosabb újságírói díjára, a Lorenzo Natali-médiadíjra. Az Európai Bizottság támogatásával létrehozott díj olyan újságírókat tüntet ki, akiknek volt bátorságuk tudósítani a tényekről, és – gyakran nagy személyes kockázat vállalásával – rávilágítottak olyan komoly problémákra, mint az igazságtalanság, az egyenlőtlenség vagy a környezetkárosodás. A díjazott újságírók emberekről és a természeti környezetről szóló beszámolóikkal felhívják a figyelmet korunk legnagyobb kihívásaira és az ezek megoldását célzó inspiráló kezdeményezésekre.
A 1992-ben létrehozott Lorenzo Natali-médiadíj a fenntartható fejlődés témájában nyújtott kiemelkedő újságírói teljesítményt hivatott elismerésben részesíteni. Neve Lorenzo Natali emléke előtt tiszteleg: a fejlesztésért felelős egykori uniós biztos határozottan kiállt a véleménynyilvánítás szabadsága, a demokrácia, az emberi jogok és a fejlődés előmozdítása mellett. A Lorenzo Natali-díj azokat az újságírókat jutalmazza, akik nívós és bátor írásaikban súlyos és fontos kérdéseket boncolgatnak többek között a következő témákban: az egyenlőtlenség és a szegénység elleni küzdelem, az embereket és a természeti környezetet tiszteletben tartó fejlődés előmozdítása, a természet, a biológiai sokféleség és az éghajlat védelme, az internet-hozzáférés elősegítése és online üzleti tevékenységek támogatása, az oktatás, képzés és egészségügyi ellátás hozzáférhetőségének javítása, valamint a béke, a demokrácia és az emberi jogok megszilárdítása.

A Bizottság a médiadíjat az alábbi három kategóriában ítéli oda:

  • Fődíj: ebben a kategóriában azok a tudósítók pályázhatnak, akiknek beszámolóját az EU-n kívüli partnerországokban székhellyel rendelkező médiaorgánumok valamelyike jelentette meg.
  • Európa-díj: ebben a kategóriában azok az újságírók indulhatnak, akiknek tudósítását az Európai Unió területén működő médiaorgánumok valamelyike tette közzé.
  • Legjobb Feltörekvő Újságíró díj: ez a kategória azoknak a 30 év alatti újságíróknak a munkáját hivatott elismerni, akiknek tudósítását az Európai Unióban vagy a partnerországokban működő sajtóorgánumok valamelyike hozta le.

A ma meghirdetett 2021. évi díjpályázatra április 19-ig lehet jelentkezni. Írásban megjelent és audiovizuális alkotásokkal egyaránt lehet pályázni. A győztesek 10 000 eurós díjban fognak részesülni.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható.