Király Linda és Király Viktor

A Debreceni Egyetemen járt Király Linda és Király Viktor

Egyetem

Király Linda és Király Viktor osztotta meg sikereinek kulisszatitkait a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének Könnyű(?) Zenész ÉLETutak című sorozatában kedd este az oDEon egyetemi színházban.

Zenészként, énekesként ismert és elismert, de hétköznapi emberként is érdekes előadókat hív időről időre kötetlen hangvételű beszélgetésre a Könnyűzenei Intézet. Az elsősorban az egyetemistáknak szóló, de bárki számára nyitott program küldetése az életre nevelés mellett az is, hogy megismertesse a híres zenészek, énekesek életútját, hogy tapasztalataikból, gondolataikból a közönség is tanuljon.

Kedd este a világsikert is megízlelt testvérpáros, Király Linda és Király Viktor volt Kapusi Kálmánnak, a Könnyűzenei Intézet igazgatójának, valamint Végh Veronikának, az oDEon Színház művészeti vezetőjének a vendége.

Csaknem két évtized amerikai élet után költözött a Király-család Magyarországra, s bár csak néhány évre terveztek maradni, végül itt találtak otthonra és a testvérek itt kezdték el építeni zenei karrierjüket. Király Viktor elmondta, sosem tanulta igazán a szakmát, de ha kiáll a színpadra, minden magától jön neki.

Linda sokat segített, ugyanakkor kicsit meg is rémített, mivel ő olyan zenei szintet képvisel, amit nehéz megugrani, egyszerre motivált és el is bizonytalanította az énektudásomat, a tehetségemet illetően. Valójában a Megasztár idején tanultam meg igazán énekelni

– fogalmazott Király Viktor. Testvére, Linda elárulta, hogy hiába volt jelen a zenei hatás a szülők révén, édesapjuk és édesanyjuk inkább próbálta lebeszélni őket a zenei pályáról.

A szüleink nagyon féltettek és ezért titokban kezdtem énekelni, eleinte klasszikus szoprán énekesként, de aztán magával ragadott a popzene. Amint kiderült, hogy mennyire komolyan gondoljuk a zenei szakmát, kénytelenek voltak elfogadni a döntésünket. Amikor láttak a színpadon a Carnegie Hallban, megértették, hogy nem tudnak lebeszélni

– mondta Király Linda, aki az éneklés mellett a szövegírásból is alaposan kiveszi a részét, írt már dalszöveget Bob Sinclarnek is. Király Lindát megelőzte a hírneve, dalait gyorsan felfedezte az Universal lemezcég, ahol szerződést kínáltak neki és dolgozhatott együtt többek között Prince-szel, valamint jelölték már Grammy-díjra is – olvasható a hirek.unideb.hu-n.

Liu Shaoang Kínából népszerűsíti a Debreceni Egyetemet