Ökoképzés indul a Debreceni Egyetemen

Egyetem

Az ökológiai gazdálkodást támogató alapképzést indít a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara – jelentette be Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes szerdán az egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén rendezett konferencián. A képzés a tervek szerint 2024 szeptemberében indul. A Debreceni Egyetem (DE) Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT), az Ökológiai Gazdálkodási Tudásközpont, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület közös szakmai rendezvényén az ökológiai gazdálkodás aktuális kérdéseivel foglalkoztak a szakemberek.

Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese, az AKIT főigazgatója elmondta: az ökológiai gazdálkodás fejlesztéséhez elengedhetetlen a kutatás, valamint az oktatás- és képzésfejlesztés.

A szakmai tanácskozáson elhangzott: bár a járványhelyzet alatt nőtt az ökológiai gazdálkodásból származó termékek iránt a hazai kereslet, a termékek 90 százaléka továbbra is az európai piacokra kerül. A szakemberek szerint az ökológiai gazdálkodás térnyerését egyebek mellett a bio szaporítóanyagok és a nemesített fajták hiánya és az erős vegyszerlobbi okozza.

Zsombik László, a DE AKIT Nyíregyegyházi Kutatóintézet igazgatója a mezőgazdaság zöldítése kapcsán kiemelte, hogy a nitrogénműtrágyák használata jelentős szén-monoxid kibocsájtással jár. Az európai uniós irányelvek szerint ugyanakkor a zöldtrágyanövények használata segíti a szénmegkötést és csökkenti az úgynevezett szénlábnyom mértékét. A zöldítés azonban csakis rendszerszinten működhet a gazdaságokban és az alkalmazásánál fontos a termőterület specifikus tulajdonságainak figyelembevétele is.

A konferencián szó volt a mechanikai gyomirtás fontosságáról, alternatíváiról és az ökológiai gazdaságokban használható gyommentesítési módszerekről is, ezekről a Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telep vezetője, Vad Attila tartott előadást.