Új helyen veheti fel a koronavírus elleni harmadik oltást

Egyetem
A Szent Anna utcai rendelőben vehetik fel a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető vakcinát a regisztráltak. Közben folyamatosan zajlik az első- és másodkörös oltás is a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának oltóhelyein, ahol tavaly december óta több mint 330 000 vakcinát adtak be.

– Egyre nagyobb az igény az emlékeztető oltásra, ezért hétfőtől naponta már 500 harmadik körös vakcina beadására van lehetőség. Szeptember 6-tól azonban már nem a Kenézy Gyula Campuson, hanem a Szent Anna utcai rendelőben kaphatja meg az oltást, aki kéri – mondta el a hirek.unideb.hu-nak a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI) igazgatója.

Papp Csaba hozzátette: azokat is várják, akik online nem tudnak regisztrálni az oltásra, nekik a helyszínen segítenek az adatlap kitöltésében. Augusztus elseje óta a Debreceni Egyetem Klinikai Központ oltóhelyein mintegy 12 ezren kapták meg az emlékeztető oltást.

A múlt héten zárult a 12-18 évesek oltása, Debrecenben mintegy 1700 diák kapta meg a vakcinát.  Aki ebből a programból kimaradt, továbbra is regisztrálhat a számukra fenntartott napi 300 oltási időpontra, a Bethlen utcai szakrendelő oltóhelyein.

Folyamatosan zajlik az első-, és másodkörös oltás is, szeptember elsejétől hetente 10 ezer vakcina beadására van lehetőség a Debreceni Egyetem Klinikai Központ oltóhelyein, ahol több mint 250 napja kezdődött a koronavírus elleni oltás.

A Klinikai Központ vezetősége kéri azokat, akik még nem kaptak koronavírus elleni vakcinát, mindenképpen jelentkezzenek, és oltassák be magukat, hiszen csak így előzhető meg a fertőzés, a súlyos megbetegedés a delta hullám küszöbén.

A súlyos megbetegedés ellen minden itthon forgalomban lévő vakcina egyformán hatásos és biztonságos. Egyedül az oltással tudjuk megállítani a járványt és csökkenteni a kórházba került betegek számát – hívják fel a figyelmet a szakemberek.

unideb.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük