Másfél millió forint értékben adományoztak készülékeket a megye vadászai a Kenézy Kórháznak

Egyetem

Összesen több mint másfél millió forint értékben adományoztak készülékeket a megye vadászai a Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznak. Az infúziós pumpák az újszülöttek ellátását segítik. Az eszközöket szerdán adták át.

A jótékonysági vadászatot először 2013-ban rendezték meg, akkor még csak egy megyében. A kezdeményezés 2019-ben vált országossá. Tavaly december 27-én minden megyében megtartották. Az összegyűlt összesen 37 millió forintból 19 megyei kórház gyermekellátását támogatják.

Hajdú Bihar megyében 1,6 millió forintot adományoztak a vadászok, amelyből az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. a Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznak négy infúziós pumpát vásárolt. Az eszközöket az újszülöttek ellátásában használják majd.

A pumpák a kórház Szülészeti és Nőgyógyászati osztályára kerültek. Az eszközök segítségével biztonságosan, pontosan lehet adagolni a különböző készítményeket.

Az újszülöttek nem kis felnőttek, egészen másfajta ellátást igényelnek. A készülékek segítenek nekünk abban, hogy pontosan kiszámolva, pontosan adagolva kapják meg azokat a gyógyszereket, amire szükségük van

– ismertette Demeter Miklós, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettese.

Az eszközöket és az adományozó okiratot szerdán adták át az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit kft. képviselői a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznak.

unideb.hu