Edényeken, fedőkön, flakonokon zenélnek világszerte az ütősök

Egyetem

A Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti karának ütős hallgatói közül is sokan csatlakoztak ahhoz a kihíváshoz, amelyet az egyetem egy korábbi hallgatója Weimarból indított el a napokban – közölte az egyetem sajtóirodája.

Közleményük szerint a meghívásos alapon működő Percussion Challenge elnevezésű akcióban egymást hívják ki a fiatal ütősök: a weimari kezdeményezést Kolics Máté, a DE hallgatója folytatta, majd őt több százan követték a világ különböző pontjairól.

A programban fiatal dobosok otthoni eszközökön, edényeken, fedőkön, sőt még tisztítószeres flakonokon is zenélnek. A kihívás egyre népszerűbb, a világ minden tájáról csatlakoznak résztvevők.

Az ütőhangszereseknek egy megírt, háromsoros ritmikai darabot kell eljátszaniuk, kreatív képességeiket maximálisan kihasználva az otthon talált eszközökből építhetnek maguknak hangszereket.

Kolics Máté a kezdeményezésről azt mondta, ez a kihívás nagyon jó lehetőség, mert összefogja az ütősöket és megmutathatják a világnak, hogy milyen sok hangszeren kell játszani, a bezártságban azonban ezt egyáltalán nem könnyű kivitelezni. 

“Minél kreatívabban kell hozzáállni a feladathoz, mindent kipróbálunk, amin csak játszani lehet, én például kicsit viccesre próbáltam venni a figurát, így olyan tárgyakat kerestem, amik hiánycikknek számítanak: vécépapír-tekercseken és tisztítószeres flakonokon játszottam” – mondta a debreceni ütős. 

Szabó István, a debreceni zeneművészeti kar oktatója hozzátette: az oktatás szempontjából a legjobban az ütőhangszeres képzést sújtja a járvány, mivel nem mindenki rendelkezik otthon 10-15 millió forintos hangszerparkkal, ezért úgy kell megoldaniuk a fiatalok a gyakorlást, ahogyan csak tudják. Annak idején humoros ötletnek tűnt az edényeken zenélés, most azonban ez a valóság és nagyon jól megoldották a fiúk – tette hozzá a szakember.

MTI