„Tietek a pálya!”

Egyetem

Két debreceni csapat nyerte a Debreceni Egyetem középiskolásoknak szervezett országos tanulmányi versenyét.

Az intézmény Gazdaságtudományi Kara hatodik alkalommal hirdette meg az Ihrig Károly Tanulmányi Versenyt – az IKTV-t – a gazdaságtudományok iránt érdeklődő, 9-12. évfolyamos diákok számára. A megmérettetést minden évben más-más tudományterület kiemelésével rendezik meg. Az idei feladat az volt, hogy a fiatalok bemutassák, milyen marketing és kommunikációs eszközökkel, illetve hogyan tudnának népszerűsíteni egy létező, vagy egy általuk elképzelt sportlétesítmény, sportszervezet vagy sportrendezvényt.

– A verseny nem a hagyományos iskolai tananyag ismeretének felmérését szolgálja. Célja inkább az, hogy a megadott tematika segítségével betekintsenek a diákok a karunkon tanulható egy-egy tudományterületbe, megtapasztalhassák van-e affinitásuk annak műveléséhez – tájékoztatott Bácsné Bába Éva, a Gazdaságtudományi Kar egyetemi docense, a verseny szervezője.

Idén 24 háromfős csapat nevezett be az ország különböző részeiről a versenyre. Az első, internetes forduló után a legjobb hat csapat kapott meghívást a november 27-ei döntőbe, akik Nyírbátorból, Egerből, Berettyóújfaluból és Debrecenből (DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola, Erdey Grúz Tibor Vegyipari Szakközépiskola) érkeztek a megmérettetésre.

A versenyzők először pályamunkájukat mutatták be, majd több más, játékos feladaton át próbálták meggyőzni a hatfős szakmai zsűrit. A szervezők arra is kíváncsiak voltak, hogy a csapatok mennyire ismerik a Debreceni Egyetemet, amely ha a vetélkedés kapcsán megtetszik a résztvevőknek, később akár oktatási intézményük is lehet.

– Fontosnak tartjuk, hogy a középiskolások megismerjék, milyen oktató, kutató munka folyik a Debreceni Egyetem legnagyobb karán. Ezzel talán a döntésüket is segíteni tudjuk a felvételi lap kitöltésekor, hogy a Gazdaságtudományi Kart minél több jó képességű hallgató válassza – mondta Pető Károly dékán.

Az első helyet (immár harmadszor) a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskola Esélyetek SE csapata szerezte meg, a nyírbátori Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Nimbus nevű csapata és a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola Cool Tour 2.0 csapata előtt.