Nyílt nap a Műszaki Karon

Egyetem

Középiskolások számára mutatta be képzéseit és eszközeit november 5-én a Műszaki Kar – több mint négyszáz diák érdeklődött.

Hagyományosan januárban szokta megrendezni a Debreceni Egyetem Műszaki Kara önálló nyílt napját, ami ezúttal sem marad el, ám már most ősszel megkezdhették az ismerkedést a felvételi előtt álló diákok a kar képzéseivel.

– A nyílt nap elsődleges célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet arra, hogy a műszaki végzettséggel egy életpálya lehetősége nyílik meg a diákok számára. A karon rendezett tájékoztató azért fontos, mert így a laborjainkat is be tudjuk mutatni. A nyílt napon komoly érdeklődés mutatkozott a képzések iránt, két nagyelőadónk is megtelt, ami több mint négyszáz középiskolást jelentett – tájékoztatott Husi Géza oktatási dékánhelyettes.

A műszaki menedzser alapszak iránt több mint százhatvanan érdeklődtek: – Szeretnénk, hogy a műszaki menedzser szak új arculatot kapjon, ezért fejlesztjük holnapunkat, interaktívvá tesszük a tanulást és olyan eszközök beszerzését tervezzük, amelyek segítségével a hallgatók közelebb kerülhetnek a technológiai újításokhoz, emellett a külföldi partnerintézményi hálózatunkat bővítjük, támogatva a hallgatók mobilitását – beszélt a szak megújításával kapcsolatos tervekről Matkó Andrea, a Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék tanársegédje. Hozzátette, a hallgatóknak már a tanulmányok alatt számos gyakorlati lehetőséget kínálnak, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az esetek 90 százalékában ott is tartják maguknál a cégek a szakmailag felkészült diákokat.

unideb.hu