Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc

Ez kapta 5. házassági évfordulójukra Várkonyi Andrea Mészáros Lőrinctől

Bulvár

Öt évvel ezelőtt, 2021. szeptember 24-én mondta ki a boldogító igent Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc. Várkonyi Andrea szerint olyan a házasságuk, mint egy álom.

Az üzletasszony és egykori műsorvezető a story.hu-nak adott interjút, melyben elmondta, férje mellett nyerte vissza az önbizalmát, mellette újra az az erős, de közben nagyon érzékeny nő lehet, aki egykor is volt és akit elveszített. Álomszerűen telnek az együtt töltött éveik és nem foglalkoznak azokkal a negatív kritikákkal, melyek őket érik. Azt mondja, bármit tesznek, semmi sem lesz jó.

Ott volt például az ominózus eset a Hell kávéval. Szétszedtek amiatt, hogy én merészeltem egy jachton egy sima dobozos kávét inni. Igen, mert szeretem. De azt senki nem írta meg, hogy mindeközben egyébként 2300 forintos ruha volt rajtam. Az sohasem hír, amikor egy Zara szoknya van rajtam, pedig az is van. Ha pedig egy aranypohárból kávéztam volna, akkor egészen biztos, hogy az lett volna a baj

– mondta Várkonyi Andrea, aki szerint az ember személyes evolúciója az, hogy a lehetőségek fejlődésével halad előre. Először albérletbe költözünk, aztán veszünk egy kicsit nagyobb lakást hitelre. Először olcsóbb ruhaboltban vásárolunk, aztán ha többet keresünk, megjutalmazzuk magunkat egy kicsit drágábbal. Először busszal járunk, de ha tudunk, veszünk egy kocsit, aztán egy nagyobb autót és így tovább.

Bosszantja, amikor azt hallja, a magyar adófizetők pénzéből vásárolnak és utaznak, ezt demagógnak tartja. Mivel Mészáros Lőrinc cégcsoportjába 500 vállalat tartozik, ez azt is jelenti, hogy ő Magyarország legnagyobb adófizetője.

Várkonyi Andrea nem tartja magát NER-feleségnek, hiszen ő is mindig tanult, dolgozott, jó munkahelyei és jó fizetései voltak Mészáros Lőrinc nélkül is. Öt éve élnek együtt házaspárként és mást nem is kíván, csak azt, hogy minden maradjon ugyanígy. Szerető férje izgalmas ajándékkal lepte meg az évfordulójuk alkalmából, egy körülbelül 1,5–2 méteres, szív alakú vörösrózsafallal, melyet büszkén mutatott meg közösségi oldalán.