Vona Gábor, a Második Reformkor pártelnöke, a Jobbik korábbi elnöke is szerepel az RTL Az árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimirealityjének ötödik évadában – derül ki a csatorna beharangozó videójából.
Vona a bemutatkozó interjúban arról beszélt, hogy felesége nem adott neki sok esélyt a játékban. Mint mondta, azzal engedte el: “Két nap után kiszavaznak a p*csába”.
Vona Gábor szerint az egyik erőssége, hogy jól felismeri a társas mintázatokat és az emberek viselkedését, ezért elsősorban nyomozni szeretne a műsorban. Elmondása szerint szeret a középpontban lenni, nyomozni és aktívan részt venni a történésekben. Azt is megjegyezte, hogy a politikában gyakran illetnek embereket az “áruló” jelzővel, ezért reméli, hogy ezúttal nem az ő neve mellett fog szerepelni.
Az árulókban nagyjából két tucat ismert szereplő vesz részt, akik közül hárman gyilkos, vagyis áruló szerepet kapnak, a többiek pedig ártatlanok. Az ártatlanoknak közös nyomozással kell kideríteniük, kik az árulók, miközben azok sorra próbálják kiiktatni őket. A játékban ezért minden elszólásnak, összenézésnek és gyanús reakciónak jelentősége lehet.
Vona mellett már az is ismert, hogy az ötödik évad szereplője lesz Mérő Vera aktivista és jogvédő, valamint Horváth Oszkár, az Önkényes Mérvadó műsorvezetője.
Ma már nem szántaná be a kereskedelmi adókat
Vona Gábor RTL-es szerepvállalása egykoron szinte elképzelhetetlennek tűnt, hiszen korábban nyíltan hangoztatta a televíziók bezárását és teljes átalakítását.
“Számos olyan műsoruk van, ami erkölcsöt, jóérzést sért. Lesz kereskedelmi televízió, de sokkal színvonalasabb, mint ami eddig volt. Ugyanúgy lesznek sorozatok, hírműsorok, mint eddig, csak nem lesznek hazaáruló kereskedelmi tévécsatornák” – fogalmazott egy több mint 15 évvel ezelőtti, a Kossuth rádiónak adott interjújában az akkor még a Jobbik vezetőjeként politizáló Vona, aki abban az időben többször hangoztatta, hogy még az RTL és a TV2 székházát is eltörölné a föld színéről, ha hatalomra kerülnek.
A radikális fenyegetésekből végül semmi nem lett, az időközben civil szervezetté, majd párttá alakult mozgalmat irányító politikus szemléletmódja pedig a jelek szerint alapvetően megváltozott.
Óriási bejelentés: Vona Gábor pártot alapít, és visszatér a politikába