Véget ért a Farm VIP: Leo nyerte az ötödik évadot

Véget ért a Farm VIP: Leo nyerte az ötödik évadot

Bulvár

Szerda este véget ért a TV2 Farm VIP című műsora, melynek győztese a 2004-es ValóVilágban megismert Nagy Zsolt Leo lett.

Leo elmondása szerint mindig mindenben a második helyen végez, ezúttal azonban sikerült győznie és bezsebelnie a dicsőséget és a győzelemmel járó 13 millió forintot. A Farm VIP ötödik évadának döntőjében Horváth Grétával kellett megküzdenie, akit szintén egy reality műsorból ismerhetnek a tévénézők, 2020-ban akkori párjával megnyerte az Ázsia Expresszt.

A Farm VIP döntőjébe ők ketten kerültek be. Az első ügyességi feladatot Gréta nyerte, Leo azonban behozta a lemaradását, a csirke kopasztásánál pedig meg is előzte Grétát és megállíthatatlanul hajtott tovább. Leo volt az, aki elsőként ért be a célba és kongathatta meg a harangot a parasztháznál rá váró családtagjai és egykori csapattársai előtt, akik azonnal a nyakába ugrottak.

Itt lehet megnézni a győzelme pillanatait: