Tóth Gabi

Tóth Gabi: “mérgező házasságban éltem, emberileg, nőiességemben teljesen meg lettem gyalázva”

Bulvár

Nem csillapodnak a kedélyek Tóth Gabi és Krausz Gábor körül. Az énekesnő kitálalt a házasságukról és elmondta, milyen ember is a volt férje.

Krausz Gábor a múlt héten adott interjújában beszélt Tóth Gabiról és arról, hogy az énekesnő megcsalta őt. Gabi ezt cáfolja, a Best magazinnak pedig elmondta, úgy érzi, volt férje kompromittálta őt. Szavait a 24.hu szemlézte. Bevallása szerint van benne félelem amiatt, hogy előáll a történetével, ám mint hangsúlyozza, nem élhet rettegésben, ismert emberként pedig erőt kell adnia nőtársainak, akik ugyanezzel küzdenek.

Nem akartam ezt az egészet nyilvánosságra hozni, és nem is fogok erről többet beszélni, de a kislányomnak is őszinteséggel tartozom. Ha egyszer elolvassa a különböző cikkeket, amik a szüleiről szólnak, akkor tisztában kell lennie a teljes valósággal. Nem játszhatom el tovább, hogy minden szuper volt, nem hazudhatom el a valóságot. Elsősorban miatta nem. Én egy mérgező házasságban éltem, emberileg, nőiességemben teljesen meg lettem gyalázva. Hiszem, hogy ha teszek egy bátor lépést, és mindezeket felvállalom, akkor a lányom egyszer majd büszke lesz rám, és olyan nővé érik, aki ki tud állni magáért

– mondta Tóth Gabi, aki azt hitte, hozzá hasonlóan Krausz Gábor is továbblépett már. A séf nemrég jegyezte el Mikes Annát, ezért sem érti Gabi, miért ellene szervezkedik a volt férje ahelyett, hogy a jelen boldogságával foglalkozna. Szerinte a séf azzal is tisztában van, mikor milyen felkérést kap, hová megy interjúra és ellene szervezkedik, el akarja őt lehetetleníteni.

Gábor teljesen elmagányosított engem, mindenkit ellenem fordított, még a barátaimat is

– mondta az énekesnő, aki szerint ha valami történt közöttük, az volt Krausz Gábor első kérdése, kinek mondta el, majd körbehívogatta őket, és ellene hangolta őket.

A női önbecsülésem teljesen porba lett tiporva, rohamaim voltak, volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő. Egyik nap álltam a teraszon, fújt a szél, becsuktam a szemem, és azt mondtam magamnak: “Gabi, vegyél egy mély lélegzetet, biztosan jön majd valaki, aki úgy fog szeretni, ahogy vagy, lépj tovább”

– folytatta Tóth Gabi, aki elárulta, ez ihlette az Átkozott nyár című dalának azon sorát, ahol azt énekli: „Megcsókolt a szellő idekint, egy szebb lélek a lelkembe tekint”.

Az énekesnő úgy érzi, kötelessége megosztani a történetét és kiállnia a nőtársaiért. Arra is felkészült, ami vár rá ezek után. Úgy gondolja, Krausz Gábor mindent meg fog tenni, hogy tovább rontsa a helyzetét, mert szakításuk óta hasonló helyzetben olyan üzeneteket küldött neki, hogy “Készülj a következményekre”. Tóth Gabi úgy érzi, hosszú terápia vár rá, mert ez nem egy kis sima botrány, hanem egy hosszú éveken át tartó toxikus kapcsolat, amit fel kell dolgoznia.