Megyeri Csilla

Feljelentette támadóit Megyeri Csilla

Bulvár

Az egykori debreceni műsorvezetőt csúnyán helybenhagyták a Campus Fesztiválon. Eddig várt a bocsánatkéréssel.

Megyeri Csilla sokáig önmagát is hibáztatta, mert úgy véli, biztosan volt egy pont, amikor fel lehetett volna állni és kisétálni abból a kellemetlen szituációból, ami végül a veréshez vezetett a Campus Fesztiválon. De nem így tett, bántalmazás lett a vége, földre rántották őt a hajánál fogva és ott rugdosták is.

Csilla egy ideig várt arra, hogy bocsánatot kérjenek tőle a támadói, de ez nem történt meg, így ügyvédjével feljelentést tettek a rendőrségen.

Én szerettem volna mindezt elkerülni, csendben intézni a dolgokat és tekintettel lenni a gyermekeikre. Egy hétig vártam, hogy felkeressenek, bocsánatot kérjenek, de ez nem történt meg, sőt elkezdtek rágalmazni, így ügyvédhez fordultam és megtettük a feljelentést

– fogalmazott a Nyerő Páros legutóbbi évadának győztese, Megyeri Csilla a Blikknek. A lap azt is megtudta, a rendőrség már meg is kezdte a nyomozást, azt pedig az ügyészség dönti majd el, hogy sor kerül-e vádemelésre és bíróság elé kerül-e az ügy.