Tokár Tamás

Otthagyja a Fókuszt Tokár Tamás

Bulvár

Öt év után döntött úgy Tokár Tamás, hogy ideje mást is kipróbálni, ezért otthagyja az RTL népszerű esti műsorát, a Fókuszt.

A modellből lett televízióst 2018-ban a Fókusz Plusz műsorvezetőjeként ismerhették meg az RTL csatorna nézői, az elmúlt 5 évben pedig a Fókusz férfi házigazdájaként találkozhattak vele a tévé képernyőin esténként, felváltva Barabás Évával. Ennek azonban most vége.

Fantasztikus öt év volt, ahogyan a nézőknek, nekem is kinyitotta az ablakot a világra a Fókusz. Olyan történeteket és embereket ismerhettem meg, amik és akik mélyen megérintettek és hozzáadtak a személyiségemhez. Most eljött a változás ideje: szeretnék kilépni ebből a stúdióból, és más helyeken, más típusú tartalmakban kifejezni magam

– fogalmazott a távozásáról Tokár Tamás. Hogy pontosan hol és milyen szerepben képzeli el magát a jövőben, azt egyelőre nem tudni.