Zámbó Krisztián

Volt párjával töltené a születésnapját Zámbó Krisztián

Bulvár

Zámbó Jimmy nagyobbik fia szerint nincs ebben semmi furcsa, hiszen 11 évig voltak együtt.

Március 9-én 43 éves lett Zámbó Krisztián. Ez az az életkor, amit édesapja, Zámbó Jimmy már nem élhetett meg, hiszen két héttel 43. születésnapja előtt elhunyt, tragikus, máig kérdéses körülények között.

Az emlék beárnyékolja a szintén énekesi babérokra törő Krisztián ünneplését, aki a Bors kérdésére elárulta, nem tervez nagy dolgokat születésnapja alkalmából.

A negyvenediknek megadtam a módját, és majd talán a nyolcvanadiknak fogom. Korábban tisztességesen megünnepeltem a szülinapjaimat, volt minden, ami csak belefér

– nyilatkozta Zámbó Krisztián, akit a nagy bulizás már nem vonz, idén különösen nem, hiszen a 43. születésnapját beárnyékolja, hogy édesapja ezt a kort már nem élte meg. Az énekes fitt és egészséges, és szeretné ezt megőrizni 80 éves koráig is, amit majd a szerelme, a gyermekei és unokái körében ünnepelne. Mostani születésnapjára nem kér semmit, azt mondja, mindene megvan, de azért szívesen eltöltene egy meghitt vacsorát valahol, szépen kiöltözve. S hogy kivel? Volt párjával, Zsuzsikával!

Nem kell ebbe semmit belelátni, de 11 évig voltunk együtt, 11 születésnapomat ünnepeltem vele. Ha elfogadja a meghívásom, akkor vele szeretnék étterembe menni

– mondta Zámbó Krisztián.