Nagy Melanie

Szakításuk óta nem beszél G.w.M és Nagy Melanie

Bulvár

A gyerekek felügyeletével kapcsolatban már kialakult egy rend közöttük, ezen kívül nem kommunikálnak egymással a szülők.

Nagy Melanie egy évvel ezelőtt maradt egyedül két kisgyermekkel, miután G.w.M elhagyta őt és összejött Kulcsár Edinával, akivel azóta első közös gyermeküket várják a legnagyobb boldogságban. Melanie életét több szempontból is megnehezítette a szakítás: azóta egyedül kell boldogulnia és gondoskodnia gyermekei anyagi biztonságáról is. Nehezen tudja összeegyeztetni a munkát az anyasággal, de szerencsére a családja támogatja őt, így akár a gyerekeket is rájuk tudja bízni, ha arra van szüksége a karrierje érdekében.

Nagy Melanie a Hot! magazinnak mondta el, hogy G.w.M-mel való kapcsolatában elsiklott a saját céljai fölött, alárendelte magát minden másnak.

Természetes volt, hogy építjük a közös jövőnket, a gyermekeim apjának karrierjét, és az volt a terv, hogy amikor eljön az idő, a gyerekek mellett visszatérjek a munkába, önmegvalósítsak, akkor majd előtérbe helyezzük a céljaimat is, ami nagyjából pont akkor lett volna aktuális, amikor különváltak az útjaink

– nyilatkozta az édesanya, szavait a Blikk írta meg. G.w.M-mel azóta sem javult sokat Nagy Melanie kapcsolata, a gyermekeikkel kapcsolatban már kialakítottak egy rendet, ehhez mindketten tartják magukat, de másról nem beszélnek.

Melanie nem zárkózik el attól, hogy új párkapcsolata legyen, de nem ez az első most az életében. Soha nem volt kapcsolatfüggő, nem keresett csak azért pár magának, hogy ne legyen egyedül. Jelenleg elsősorban a munkájára koncentrál, több projektben is részt vesz, de szeretne egy saját szépségszalont is nyitni.