Horváth Gréta

Horváth Gréta nem szeretne még egy gyermeket

Bulvár

Már több mint egy év eltelt azóta, hogy kiderült: Horváth Grétát elhagyta férje, Meggyes Dávid a táncművész Stana Alexandráért.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A válás nagyon megviselte az influenszert, de azóta már ő is párra lelt és boldogabb, mint valaha. Választottja civil, emiatt is óvja őt a nyilvánosságtól, de egyébként sem szokása kiteregetni a magánéletét.

Követőivel azonban kivételt szokott tenni Gréta. 24 órán át elérhető Instagram-történetében gyakran indít kérdezz-felelek játékot, ahol válaszol a kérdésekre. Egyik leggyakoribb kérdés, hogy a jegyespár mikor szeretne közös babát, ám most a témával kapcsolatban tiszta vizet öntött a pohárba – írja a Blikk.

Valaki megkérdezte Horváth Grétától, terveznek-e kistesót a már iskoláskorú kisfiának, Filipnek, amire az influenszer őszitén elmondta, nem szeretnének közös gyereket.

Sem én, sem a párom jelenleg nem akar. Ebben is egyetértünk, és nem megalkuvás egyikünk részéről sem ez a kijelentés. Közös tervek és célok azonban akadnak dögivel, de nem görcsösen. Élvezzük a kapcsolatunkat

– írta többek között Gréta, aki boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban él vőlegényével, úgy érzi, úgy tökéletes minden, ahogy most van. Azt is elárulta, Filipnek egyébként vannak már testvérei.

Horváth Gréta