Körtvélyessy Kinga és L. L. Junior

Sztárügyvédekkel válik Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior

Bulvár

Hivatalosan is kezdetét veszi a rapper és felesége válása, amit Kinga kezdeményezett.

L.L. Junior nagyon boldog új, fiatal párja mellett, a 18 év korkülönbség ellenére mindketten úgy érzik, egymásnak teremtették őket. Hamarosan Junior szabad emberként élhet Blanka mellett, a hírek szerint ugyanis a rapper és felesége, Kinga beadták a válópert. Pontosabban a feleség volt az, aki a hírek szerint kezdeményezte a hivatalos procecúrát. Állítólag a házaspár mindkét tagja „nehéztüzérséggel” készül, sztárügyvédeket fogadtak maguk mellé – írja a Blikk. A lap úgy tudja, az első tárgyalásukra januárban kerül sor.

Junior és Kinga 2016-ban ismerték meg egymást. Hamar össze is költöztek, kapcsolatuk azonban elég viharos vott, többször szakítottak, majd újra kibékültek. 2019-ben házasodtak össze, 2020-ban pedig született egy kislányuk is, Lili. A sztárpár kapcsolatát azonban kislányuk születése sem tudta megerősíteni és úgy döntöttek, hiába próbálták meg annyiszor, külön kell válniuk egymástól.

A válásukról szóló hírek tavaly jelentek meg, a hivatalos procedúra azonban csak most vette kezdetét. Úgy tudni, nagyon komolyan veszik a bírósági eljárást és neves ügyvédeket fogadtak, hogy a lehető legjobban jöjjenek ki a házasságukból.