Demcsák Zsuzsa

Demcsák Zsuzsa úgy érzi, megalázták női mivoltában

Bulvár

A műsorvezető tudja, hogy közszereplőként több dolgot kell elviselnie, mint egy átlagembernek, de ami most történt vele, azt nagyon megalázónak tartja.

Nem elég, hogy csúnyán beszóltak neki a kommentelők, amiért az utóbbi időben nagyon lefogyott, egy újság miatt Demcsák Zsuzsa úgy érzi, megalázták őt.

Egy hetilap címlapján jelent meg a fotója más hírességekével együtt „Ez őrület! Visszatér a heroinsikk!” kétértelmű címmel, azt sugallva, mintha a fogyáshoz kábítószernek is lenne köze – írja a Blikk. Zsuzsát nagyon felháborította a dolog.

Elsősorban emberileg aláztak meg, ráadásul a női mivoltomban is. Kikérem magamnak, hogy a megkérdezésem és a tudtom nélkül egy olyan összeállításba kerültem, ahol heroinsikkről beszélnek. 2022-ben a legalja, hogy ez megtörténhetett Magyarországon. Egyszerűen szégyen

– fogalmazta meg véleményét Demcsák Zsuzsa, akiről köztudott, hogy súlyos pajzsmirigybetegséggel küzdött és három évig keményen harcolt, hogy meggyógyuljon, hogy elhagyhassa a gyógyszereket és újra egészséges legyen, hiszen szeretne még sokáig részt venni gyermekei életében.

Műsorvezetőként tisztában vagyok azzal, hogy sok mindent el kell viselnem, de szeretném őszintén megkérdezni: miért gondolja bárki, hogy mindent el kell tűrnöm csak azért, mert közszereplő vagyok?

– kérdezi Demcsák Zsuzsa, aki az egyre gyakoribb testszégyenítés áldozata lett és nagyon bántó számára, hogy ráadásul ilyen kontextusban alkottak róla véleményt. A lapnak leszögezte, hogy semmilyen “heroinsikk” nem áll a fogyása mögött, csak a fegyelmezett életmódváltása, egészséges táplálkozása és a rendszeres edzés az, aminek köszönhetően kigyógyult a betegségéből, ennek hozadéka pedig az volt, hogy vékonyabb is lett. Azt is elmondta, hogy mindezek mellett a válása és az elmúlt időszak forgatásai is hozzájárultak ahhoz, hogy lefogyott.