Nagy Ervin

Így szólalt fel Nagy Ervin, A tanár a tanárok mellett

Bulvár

A színész is részt vette a tanárok szerdai tüntetésén a fővárosban, a színpadon még a pólójára is ráfújta a tüntetés szimbólumát.

A színészt nagyon sokan A tanár című tévésorozat főszereplőjeként ismerik, szívügyének érzi a pedagógusok sorsát.

A színész a tüntetésen a színpadon állva azt mondta, ő csak egy tanár a tévéből, és azt a tavaszi ígéretét ismétli meg, hogy százszor, ezerszer, milliószor is kiáll a tanárokért, akiket szent állatoknak nevez – írta meg a Telex. Nagy Ervin ezután egy fiktív párpedészédet olvasott fel, ami egy Viktorka nevű kisfiú és tanára között zajlik. A beszélgetésük egy pontján Kati néni, a képzelt pedagógus azt panaszolja el, hogy nem tud megélni a fizetéséből, ezért a politikailag üldözött férjével együtt úgy dönt, elhagyja az országot.

Ezt követően Nagy Ervin az 1992-es politikusi generációt szólította fel, hogy “kaparják magukból elő az embert, és térjenek vissza akkori, kockás flanelinges önmagukhoz”, majd a pólójára fújta festékkel a tanártüntetések szimbólumát, a piros felkiáltójelet.

A tüntetés, melyen több tízezer ember vett részt este tíz óra körül ért véget hivatalosan. A Kiscsillag zárta a színpadra állók sorát, Lovasi András a ráadásszámukat követően köszönetet mondott mindenkinek, aki elment a tüntetésre.