Koncz Zsuzsa nem ért egyet Orbán Viktor fajkeverős beszédével

Bulvár

Az énekesnő elmondta, mit gondol a miniszterelnök tusványosi beszédéről.

Koncz Zsuzsa úgy véli, Orbán Viktor hangzatos szavai mögött nincs tartalom.

Nem hiszem, hogy az 500 milliós Európai Unióban a 9 és fél milliós Magyarország fogja megmondani a tutit és fogja megmenteni Nyugat-Európát. Ezek ilyen hangzatos és nagyon blikkfangos megállapítások, belátom, de számomra legalábbis valóságtartalmuk nincs

– nyilatkozta az énekes a Spirit FM Aktuál című műsorában, szavait a Blikk írta meg. Úgy gondolja, az, hogy hol és milyen kultúrában növünk fel, nem zárja ki az egymással való együttélést.

 Ezek a mostani kijelentések mintha valami ilyesmit akarnának megfogalmazni, hogy itt valakinek valamiféle szempontból előnye van

– mondta Koncz Zsuzsa Orbán Viktor fajkeveredéses beszédéről, kijelentéseivel nem ért egyet. Az énekesnő soha nem tudna ilyet mondani és egyetérteni sem tud velük.

Azt is felidézte, a 60-as években a fiatalok szabadok voltak, és bár sok bajuk volt a világgal, a jelenlegi helyzettel ellentétben mégis hallatszott a hangjuk, nem volt teljesen megtagadva tőlünk a megszólalás joga, a jelenlét lehetősége. Azt is elmondta, őt sosem hívják a közmédiában interjúra, de ezt már megszokta.

Fotó: Facebook/nerpelfoto