Singh Viki

Ezért szakított Singh Viki és párja

Bulvár

Öt év után szakított Singh Viki és labdarúgó párja, Csepregi Tamás. Viki szerint különböző elképzeléseik vannak.

A pár két közös vállalkozást visz, és már a gyermekszobát tervezték, de nemrég mégis a szakítás mellett döntöttek. Hogy miért, arról a Blikknek mesélt az énekesnő.

Mást szeretnénk az élettől, más elképzeléseink vannak, ezért szeretnénk megadni magunknak azt a lehetőséget, hogy találjunk valakit, akivel ezek megvalósulhatnak

– mondta Viki, aki már el is költözött Tamástól. Nem ment messzire tőle, három utcányira találta meg új otthonát. Két vállalkozásukat közösen viszik tovább és két kutyusukról is közösen gondoskonak a jövőben.

A kapcsolatunk továbbra is erős barátságon alapszik, sokat beszélünk, és a két kutyusunk is felváltva vannak nálam és nála. Aznap is felhívott, amikor kiírtam a közleményt az oldalamra, aggódott, hogyan viselem azt, hogy nyilvánossá tettem a szakításunkat

 – mondta az énekesnő. Ő és volt párja ugyanúgy törödnek egymással és támogatják egymást, mint eddig, hisznek abban, hogy jó barátok maradhatnak.