Játékos, napi gyakorlássá alakítja az angoltanulást egy új, magyar fejlesztésű app. A Szódoga RT a hivatalos iskolai tankönyvekre épül, így a gyerekek pontosan azt a szóanyagot sajátítják el, amit a tanár a következő dolgozatban számon kér. Emellett önálló nyelvtanulóknak és nyelvvizsgára készülőknek is hasznos társ, sőt, a nagy érdeklődésre való tekintettel a szeptemberi iskolakezdésig a német nyelv is bekerül az appba.
„Nincs több unalmas szókártya és kikérdezés. A gyerekek önállóan tanulhatnak, és a mi megközelítésünk azért jobb, mint a Duolingóé, mert a Szódoga RT-vel a kicsik a saját sulis tankönyvük szószedetét gyakorolhatják” – meséli az alkalmazásról Drészer Károly.
Drészer elismert mobilapp-fejlesztő, évek óta kutatja a hatékony tanulási módszereket. Több sikeres oktatási alkalmazás fűződik a nevéhez, és az első hazai nyelvtanuló appot is ő készítette, Szótanuló néven.
A Szódoga RT-ről azt mondja, a cél az volt, hogy az unalmas magolás folyamatos játékos gyakorlássá alakuljon. Szerinte ugyanis éppen a rendszeresség a kulcs ahhoz, hogy a szavak hosszú távon is megragadjanak.
A motivációt az app napi sorozatokkal, matricákkal és gyűjthető jutalmakkal igyekszik fenntartani. A tanulást egy különleges, AI-vezérelt gyakorlási mechanizmus is segíti, amely gondoskodik róla, hogy a még bizonytalan szavak többször felbukkanjanak, míg a gyakorlások közötti tesztek megmutatják, mi az, ami már jól megy, és mely szavakat kell még ismételni.
Miért jobb segítség egy magyar diáknak, mint a Duolingo?
Fejlesztője szerint a Szódoga RT legnagyobb előnye az, hogy a hivatalos magyar iskolai tananyaghoz igazodik. A népszerű nemzetközi appokkal szemben – mint például a Duolingo – itt a gyerekek nem pusztán a pontokért tanulnak, hanem kifejezetten azon a szóanyagon haladnak, amit a tanár kérni fog.
Az alkalmazás a tankönyvi szóanyagok mellett ugyanakkor tartalmaz három „saját világból” álló szószedetet is, amely a 3000 legfontosabb angol szó elsajátításában segít, így a Szódoga RT önálló nyelvtanulóknak és nyelvvizsgára készülőknek is remek gyakorlóeszköz.
Az alkalmazás ingyenesen letölthető az App Store-ból és hamarosan érkezik androidosok számára is.