Ruszin-Szendi Romulusz leendő honvédelmi miniszter, Hajdú-Bihar megye 5. számú választókerületének tiszás országgyűlési képviselője bejelentette: megtartotta első formális értekezletét a Honvédelmi Minisztérium leendő felsővezetőivel.
A középpontban a minisztérium előtt álló legfontosabb feladatok, valamint a következő időszak stratégiai irányai álltak. Ruszin-Szendi hangsúlyozta, hogy a jövőben is az „első a katona” elv mentén kívánják megszervezni a tárca működését.
Tájékoztatása szerint a munka már megkezdődött: a minisztériumban elindult az átadás–átvétel folyamata, miközben a szakmai stábok már dolgoznak az új struktúra és működés kialakításán.
Megszüntették az utolsó eljárást is Ruszin-Szendi Romulusz ellen
A volt vezérkari főnök kiemelte: a honvédelem nem csupán intézményrendszer, hanem nemzeti ügy is, amely egyszerre jelent biztonságot, stabilitást és a jövő építését.
A mai egyeztetés üzeneteként a fegyelmezett munkát, a szakmai alapokra épülő döntéshozatalt és az átlátható működést nevezte meg.
Mint fogalmazott, az új időszak célja a rendezett, következetes és felelős működés, valamint a gazdálkodás átláthatóságának megteremtése. Hozzátette: olyan Magyar Honvédséget kívánnak kialakítani, amely képes reagálni a gyorsan változó biztonsági környezet kihívásaira, és amely mögött ott áll a társadalom bizalma.