Papp Zsolt és Lázár János

A választási bizottság szerint jogsértő volt Papp Zsolt és Lázár János hajdúböszörményi fóruma

Helyi hírek

A Hajdú-Bihar megyei 6-os számú országgyűlési egyéni választókerület választási bizottsága (OEVB) megállapította: jogszabálysértés történt azon a február 23-i rendezvényen, amelyet a hajdúböszörményi Széchenyi István Szakképző Iskolában tartottak.

Az eseményen Papp Zsolt György, a Fidesz Hajdú-Bihar megyei egyéni képviselőjelöltje – egyben az Agrárkamara elnöke – kampányolt Lázár János építési és közlekedési miniszterrel közösen.

A testület pénteki döntésében kimondta: Papp Zsolt György megsértette a választási eljárásról szóló törvény több alapelvét, köztük a választás tisztaságára, az esélyegyenlőségre, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó szabályokat. Emellett a nemzeti köznevelési törvény és a szakképzési törvény rendelkezéseinek megsértését is megállapították.

“Papp Zsolt vagyok”:

A bizottság 900 ezer forintos bírságot szabott ki a politikusra, továbbá eltiltotta a további jogsértéstől. A döntés indoklásában szerepel: a szankció mértékének meghatározásakor figyelembe vették a jogsértés súlyát és szándékosságát.

Az OEVB határozata egyelőre nem jogerős, azzal szemben március 2-ig lehet fellebbezést benyújtani.

Ilyen volt Papp és Lázár fóruma Hajdúböszörményben – videókkal:

Lázár János és Papp Zsolt Hajdúböszörményben

“Mossa ki a száját a vécékefével” – Beolvastak Lázár Jánosnak, aki szívesen intézne akkugyárat a böszörményieknek

A lényegi részek

Tényállás

Tekintettel arra, hogy Papp Zsolt a FIDESZ-KDNP Hajdú-Bihar Vármegyei 6. OEVK jelöltje és Lázár János a FIDESZ-KDNP közlekedési minisztere ún. LÁZÁRINFÓ megnevezésű választási gyűlésen a FIDESZ-KDNP pártszövetség országgyűlési képviselő jelöltjét és a pártját népszerűsítő politikai rendezvényt tartottak Hajdúböszörményben, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Intézet és Kollégiumban, amely köznevelési intézmény, Papp Zsolt jelölt a kampánytevékenység folytatásához való jogát jogszabálysértően gyakorolta, megsértette a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, továbbá megsértette a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: “Nkt.”) 24. § (3) bekezdését, amely kifejezetten tilalmazza, hogy köznevelési intézmény területén politikai tevékenységet folytassanak. Ezen túlmenően azzal, hogy a jogsértést elkövető jelölt a többi jogsértést el nem követő jelölthöz képest előnyhöz jutott, sérült a Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt esélyegyenlőség alapelve is.

A jogsértést különösen súlyossá teszi, hogy Papp Zsolt jelölt politikai kampánytevékenységet folytatott egy kollégium rendezvénytermében, amely kollégiumban bentlakó diákok laknak, azaz a kollégium gyermekek felügyeletét látta el abban az időpontban is, amikor ott a politikai kampánytevékenység folytatták.

Ezzel összefüggésben hivatkozik a kifogástevő arra is, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (a továbbiakban: NVB) többek között a 684/2018. számú határozatában megállapította, hogy az Nkt. 24. § (3) bekezdésében “[…] – a Kúria és a követett NVB gyakorlat szerint is – a Ve. 2. § (1) bekezdés c) és e) pontjának sérelmét jelenti.”

Jogkövetkezmény

A kifogástevő a fentiekre figyelemmel azt kéri, hogy a Tisztelt Választási Bizottság a Ve. 218. § (2) bekezdés a) pontja szerint a jogsértés tényét állapítsa meg; b) pontja szerint a jogsértőt tiltsa el további jogsértéstől; valamint d) pontja szerint az elkövetőre szabjon ki bírságot.

A teljes dokumentum innen letölthető.