Balmazújvárosban hónapok óta feszült a politikai légkör: a polgármester és a Közösen Balmazújvárosért Egyesület (KBE) képviselői között teljes az ellentét, miközben a helyi intézmények és önkormányzati dolgozók jövője egyre bizonytalanabb. A testület szerdán ismét határozatképtelen volt, mert a KBE képviselői ezúttal sem jelentek meg.
Dr. Varga Marina, Balmazújváros polgármestere közösségi oldalán is pellengérre állította azokat a képviselőket, akik szerinte hónapok óta akadályozzák a város működését.
„Ma 17:00 órakor ismét égett a villany a hivatalban és a díszteremben. Érthetetlen ugye, hogy dolgozunk – annak a képviselőcsoportnak biztosan, akik a munkát csak hírből ismerik.”
A polgármester szerint a történtek túlmutatnak személyes sérelmeken, hiszen a KBE képviselőinek távolmaradása nem őt vagy a kormánypártot sérti, hanem az egész várost.
„Ma nem engem vettek semmibe, még csak nem is a Fideszt, tisztelt képviselők! Ma és az elmúlt hónapokban az önkormányzat munkavállalóit, az intézmények vezetőit és munkavállalóit, az orvosokat, azokat az embereket és áldozatos munkájukat vették sokadjára semmibe, akik a gyermekeinkre és az időseinkre vigyáznak, és akik gyógyítanak bennünket.”
Dr. Varga Marina szerint egyetlen felelős képviselő sem akadt, aki a saját érdekei elé helyezte volna a város sorsát:
„Egy felelős képviselő sem akadt Önök között, akinek a becsülete erősebb az önös érdekeinél.”
A bejegyzésben a polgármester felsorolta mindazokat a problémákat, amelyek szerinte a képviselők magatartása miatt halmozódtak fel Balmazújvárosban:
„Ma 17:00 órakor képviselő-testületi ülés volt, törvényt és esküt szegtek ma is. Az országban talán már csak egy bűnszervezetre lehet asszociálni a Közösen Balmazújvárosért Egyesületük kapcsán! Közel félmilliárd inkasszó, 400 család fizetés nélkül, több mint 100 egy személyben meghozott törvénysértő döntés, illegális zöldhulladék-lerakó, közétkeztetés bojkottálása, az összes befejezett és befejezetlen, vérző beruházás, testületi ülések bojkottálása – a város bedöntése.”
A polgármester bejegyzésében hangsúlyozta: hat önkormányzati képviselő viselkedése miatt közel 17 000 ember, vagyis Balmazújváros teljes lakossága szenvedi meg a város irányíthatatlanságát.
Kapcsolódó:
Újabb balhé Balmazújvárosban: a polgármester szerint
az ellenzéki képviselők mindent romba döntenének
Ezért nem vesznek részt az üléseken
Szabó Orsolya, a Közösen Balmazújvárosért Egyesület nevében a Piócás Agóra nevű nyilvános Facebook-csoportban ismertette, mely feltételek teljesülése esetén ülne be a frakció a testületi ülésekre.
Bejegyzése szerint a képviselők már november 3-án 13:31-kor hivatalos levélben kérték a polgármestert, hogy november 6-ára vagy 7-ére hívja össze a testületi ülést, mivel más időpontban „nem érnek rá”.
„Kértük, november 6/7-ére hívja össze a testületi ülést. Egyéb időpontokban nem érünk rá. Akkor sem, ha bármivel fenyegetőznek, akkor sem, ha hazugságokkal uszítják a lakosságot. Mert – nem – érünk – rá.”
A képviselő hangsúlyozta, hogy a megkeresést időben és indoklással együtt küldték el a polgármesternek, aki azonban – állításuk szerint – „sokadjára figyelmen kívül hagyta a jelzést”.
Szabó Orsolya szerint a képviselők nem tartalmi, hanem kizárólag adminisztratív és sorrendi változtatásokat kértek a napirendben, valamint egy új előterjesztés felvételét:
„Nem kértük, hogy hagyjon ki bármit: megindokolva, kizárólag adminisztratív és sorrendi változtatásokat kértünk, és egy új előterjesztést.”
A polgármester november 5-ére küldte ki a meghívót, ám a képviselők ezt elfogadhatatlannak tartották. Szabó Orsolya azt is részletezte, milyen konkrét kéréseik voltak:
„Legyen élő közvetítés. Vegyék előre az orvosi, az óvodai és a beszámolós előterjesztéseket. Vegyék két külön előterjesztésbe a VG és a BVESZ beszámolókat. Először a VG beszámolót tárgyaljuk. Hozzák be az oszlatást – és szavaznak, ahogy akarnak.”
A képviselő szerint a polgármester feladata a döntésképesség megteremtése, és ehhez most mindössze ennyi technikai módosításra lett volna szükség.
„Minden normális ember fel tudja fogni, hogy a kéréseink teljesítése nem eget rengető, nem tartalmi kérés. És a polgármester feladata a döntésképesség megteremtése – amihez most ennyi szükséges.”
Szabó Orsolya kijelentette: a képviselők szavazni akarnak a város fontos ügyeiben, ám korábbi tapasztalataik alapján bizalmatlanok a városvezetés iránt.
„Mi szóban és írásban is lenyilatkoztuk: szavazni akarunk ezekben a városnak fontos kérdésekben. De egyáltalán nem bízunk bennük, emiatt kértük a sorrendi és adminisztratív cseréket.”
A képviselő a bejegyzés végén azt írta, hogy a korábbi ügyek – mint a közétkeztetés és a hőszivattyú-projekt – során a városvezetés „mindenkit átvert”, és „döntő fontosságú adatokat titkolt el”, ezért minden okuk megvan a bizalmatlanságra.
„Mindenkit átvertek a közétkeztetésnél, a hőszivattyúnál, döntő fontosságú adatokat titkoltak el, így minden okunk megvan a bizalmatlanságra.”
Zárásként Szabó Orsolya felszólította a polgármestert, hogy küldje ki a meghívót a 6-ára vagy 7-ére javasolt időpontokra, a kért feltételekkel.
„Egyféleképpen tudják ennek az ellenkezőjét bizonyítani, Tóth úr. Várjuk a meghívót 6-ára vagy 7-ére, a kért feltételekkel.”






