Szeged, Ételt az Életért Alapítvány, ételosztás, élelmiszercsomag, rászoruló, szegény, szegénység, Anna kút

Karácsonyi élelmiszercsomagot igényelhetnek a nyugdíjasok Hajdúböszörményben

Helyi hírek

Már igényelhető Hajdúböszörményben az új, természetbeni karácsonyi támogatás – jelentette be Göröghné Bocskai Éva polgármester.

A városvezető közölte: a szociális rendelet felülvizsgálata során javasolták egy új támogatási forma bevezetését, amelyet a képviselő-testület egyhangúlag megszavazott.

„A célunk az volt, hogy lehetőségeinkhez mérten, karácsonykor azok is kapjanak egy kis figyelmességet, akiknek alacsony nyugdíjuk, jövedelmük miatt nem lehet olyan bőséges az ünnepük. Általában ebben az időszakban a gyermekek, a gyermekes családok vannak a figyelem középpontjában, a támogatások nagy részét ők kapják. Ezért is gondoltuk, hogy vegyük fel a szociális rendeletbe ezt az új természetbeni támogatást” – írta a polgármester.

A csomagot azok a 70. életévüket betöltött, 200 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok igényelhetik, akik Hajdúböszörményben bejelentett állandó lakóhellyel rendelkeznek.

„Mindössze annyi a teendő, hogy formanyomtatványon kérelmet nyújtanak be az önkormányzathoz. A részleteket a város honlapján megtalálhatják, a kérelem kitöltésében a Szociális Szolgáltatási Központ munkatársai is segítségükre lehetnek”

tette hozzá Göröghné Bocskai Éva, aki arra is kérte a helyieket: „Arra kérek minden gyermeket és unokát, segítsék szüleiket, nagyszüleiket, hogy minél könnyebben igénybe vehessék ezt az új támogatási formát.”

A természetbeni támogatás igénylésének határideje 2025. november 19. A csomag tartalma húsáru, szaloncukor és gyümölcs lesz, csomagonként 5000 forint értékben.

A polgármester hozzátette:

„Mindenki által ismert, hogy az önkormányzat bajban, de ekkor is lehet és kell gondoskodni – még ha jelképesen is – azokról a polgárainkról, akiknek ez a kicsi is sokat jelent.”

Fotó (illusztráció): Frank Yvette

Interjúink:

Hajdúböszörmény egy jobb, élhetőbb város lesz – Interjú Göröghné Bocskai Éva polgármesterrel

“Ez egy olyan szép, élhető kis város lehetne” – Interjú Göröghné Bocskai Évával, Hajdúböszörmény független polgármesterjelöltjével

Hajdúböszörmény manapság:

Fejbe vágta a valóság Hajdúböszörmény polgármesterét – pazarlást és felelőtlen döntéseket talált az előző ciklusból

Több százmilliós bírság és közel 8 milliós havi bér – országos hír lett Hajdúböszörmény csődközeli helyzetéből

Hajdúböszörmény: újabb tízmilliókat spórolt a városvezetés az új szerződésekkel

Hajdúböszörményi lett az ország burgere