Továbbra sem került elő az a 25 éves biológus hallgató, Huttman Máté, aki szeptember 30-án tűnt el terepmunka közben a Hortobágy-Berettyó csatornában.
A fiatal a Debreceni Egyetem hallgatójaként halbiológiai vizsgálatokat végzett társaival, amikor csónakjukat egy örvény sodorta el. A többieknek sikerült kimenekülniük a vízből, de Mátét az erős sodrás magával ragadta, és azóta sem találták meg.
A kutatás azóta is folyamatos, és már a folyó Békés megyei szakaszán is keresik a fiatalt. A mentőcsapatok a hét elején ismét megpróbálkoznak a felkutatásával: speciális mentő búvárok a zsilip előtti iszapos területet vizsgálják át, miközben csónakokkal és szonárokkal is pásztázzák a medret.
A keresés nehézségeit a folyó sajátos jellege is fokozza. Nemes Attila, a Kőrös-vidéki Horgászegyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint a Hortobágy-Berettyó különösen szeszélyes folyó: “Van, ahol ásott mederben, és van, ahol a természetes vonulatában folyik, körülbelül három kilométer per órás sebességgel. Egyes szakaszokat nád és bedőlt fák borítanak, ami jelentősen megnehezíti a keresést.”
A mentőegységek minden lehetőséget igyekeznek kihasználni. Lukács Péter, a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület elnöke az RTL Híradónak elmondta: “A borulás helyszínén az energiaelnyelő kockák környékét újra átvizsgáljuk, és ha az sem vezet eredményre, csónakokkal, szonárokkal és keresőkutyákkal folytatjuk a munkát.”
A rendőrség vízi közlekedés veszélyeztetése miatt indított nyomozást az ügyben, miközben a Debreceni Egyetemen belső vizsgálat is zajlik annak feltárására, hogyan történhetett a baleset.





