Peter Srámek nyerte a Sztárban Sztár All Stars-t

Peter Srámek nyerte a Sztárban Sztár All Stars-t

Bulvár

A TV2 nézői döntöttek, szombat este kiderült, ki lett a legsokoldalúbb előadó a Sztárban Sztár All Stars című műsorban.

A döntő adásban a zsűri már nem pontozott, csak a nézőkön múlt, ki legyen a legsokoldalúbb előadó a Gubik Petra-Oláh Gergő-Puskás-Dallos Peti-Peter Srámek alkotta szuper négyesből, akik a legtehetségesebbnek bizonyultak a műsorban. Negyedik helyen a nézők szavazatai alapján Puskás-Dallos Peti végzett, harmadik lett Oláh Gergő, aztán az újraindított szavazás után Gubik Petra és Peter Srámek között eldőlt: az utóbbi énekes az, aki mindent vitt.

Az énekes nagy örömmel fogadta a hírt, miszerint idén ő lett a legsokoldalúbb énekes. A díj átadása után mondott pár szót, ám olyannyira meghatódott, hogy nehezen találta a szavakat – írja a Blikk.

Nagyon nagyon szeretném megköszönni a drága rajongóimnak, a családomnak, és mindenkinek aki itt van, köszönöm szépen. Rengeteg munka volt ebben, nemcsak nekem

– mondta, majd hozzátette, hogy

addig se beszéltem jól magyarul, de most egyáltalán nem.

Peter Srámek 10 évvel ezelőtt költözött Szlovákiából Magyarországra, most pedig bebizonyította, hogy nem csak Zámbó Jimmy dalokat tud tökéletesen énekelni, hanem más előadókat, női énekeseket is hibátlanul utánoz.

Fotó: Facebook/Sztárban sztár