Donald Trump szerint négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború – írta az Index vasárnap.
A portál beszámolója szerint az amerikai republikánus elnökjelölt Kaliforniában folytatta kampánykörútját, ahol a Coachella fesztivál helyszínén tartotta nagygyűlését.
Beszélt a migrációról, a romló bűnelkövetési statisztikákról, és ezekkel a demokrata vezetést vádolta. Hangsúlyozta, hogy a demokraták miatt a bűnözési ráta az egekben van, valamint elhibázott külpolitikájuk miatt néhány hónapon belül kitörhet a harmadik világháború – írta az Index.
“Az az aggodalmam, hogy a kormányon lévő emberek miatt a következő három-négy hónapban világháborúba kerülünk”
– mondta a kampánygyűlésen Trump az Index szerint.
Donald Trump ismét azt ígérte, hogy ha megnyeri az elnökválasztást, képes lesz megoldani az ukrajnai konfliktust, valamint “megállítja a közel-keleti káoszt” – emelte ki a Ria Novosztyi orosz hírügynökség az index.hu szerint.
A republikánus elnökjelölt beszédében a demokratákat vádolta, hogy Kaliforniában “a legmagasabb az infláció, a legmagasabb az adó, a legmagasabb a benzinár, a legmagasabb a megélhetési költség, a legtöbb szabályozás, a legdrágábbak a közüzemi szolgáltatások, a legtöbb a hajléktalan, a legtöbb a bűnözés, a legtöbb a romlás és a legtöbb az illegális bevándorló” – olvasható a Los Angeles Times oldalán az index.hu ismertetése szerint.
A volt elnök a délnyugati államot disztópikusnak nevezte, amit gazdasági nehézségek sújtanak. Azonban tett egy “torzító megállapítást is, eszerint Kaliforniában mindennap áramszünet van” – írta az Index.
A portál közlése szerint Trump kiemelte a migráció problémáját, szerinte ugyanis a bűncselekmények növekvő száma összefüggésben van a migránsok számának emelkedésével. Donald Trump menekültállamnak nevezte az államot, amit “Kalifornia nem fog tovább tűrni”. Azt is megjegyezte, ha újra megválasztják, akkor halálbüntetés vár azokra a migránsokra, akik amerikai állampolgárt ölnek – írta meg az RSBN az Index szerint.
A volt elnök Kamala Harrist és Gavin Newsomot külön vádolta azzal, hogy a 47-es cikkely következtében elharapózhattak a bűncselekmények (ez a cikkely egyes súlyosabb eseteket szabálysértés kategóriába sorolt át). Ezenkívül a drága megélhetést, valamint a vízháztartásra vonatkozó döntéseket is számon kérte a demokratákon a republikánus elnökjelölt az Index szerint.