Marco Rossi

Gulácsi Péter megkérte Rossit, hogy ne válogassa őt be a következő négy mérkőzésre

Sport

Marco Rossi elmondta, hogy nincs ott Gulácsi Péter a válogatott friss Nemzetek Ligája-keretében.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A keddi kerethirdetés legnagyobb meglepetése egyértelműen a lipcsei kapus kimaradása – Gulácsi Péter nagyszerű formában védett az elmúlt hetekben, eddigi öt Bundesliga-mérkőzéséből négyen gólt sem kapott, s a Kicker nevű szaklapnál háromszor is ott volt a hét legjobb csapatában.

A 34 esztendős, 58-szoros válogatott kapus a nyári Európa-bajnokságon, valamint a szeptemberi, németek és bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-összecsapáson is kezdett, ám a friss keretben nem található meg a neve. Hogy ennek mi az oka, arról Marco Rossi szövetségi kapitány adott tájékoztatást.

„Beszélgettem vele természetesen, azt kérte tőlem, tekintsünk el attól, hogy az utolsó négy NL-meccsre meghívjuk, tehát novemberben sem lesz velünk. Túl van egy súlyos sérülésen, amelyből felépülőben van, rengetegen meccset kell lejátszania, nyilván mi is azt szeretnénk, nehogy ismét megsérüljön. Biztosított bennünket arról, ha szükséghelyzet jelentkezik kapusfronton, azonnal a rendelkezésünkre áll.”

Nemzetek Ligája-menetrend:
09.07., 20.45: Németország–Magyarország 5–0
09.10., 20.45: Magyarország – Bosznia-Hercegovina 0–0
10.11., 20.45: Magyarország–Hollandia
10.14., 20.45: Bosznia-Hercegovina – Magyarország
11.16., 20.45: Hollandia–Magyarország
11.19., 20.45: Magyarország–Németország

A magyar labdarúgó-válogatott 24 fős októberi kerete:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC)
középpályások:
Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)
támadók:
Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz), Csoboth Kevin (FC St. Gallen, svájci), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Újpest FC), Sallai Roland (Galatasaray), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

(MTI)