Összefirkálta a Nagytemplomot egy 17 éves fiú

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A 17 éves fiú a barátaival találkozott tavaly nyáron a belvárosban, majd egy hirtelen ötlete támadt, és elhatározta, hogy felírja egy közösségi oldalon használt nevét a templom falára.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Egy filctollal bele is kezdett a munkába, de közben rájött, hogy ez mégsem jó ötlet, így megpróbálta azt lesatírozni. A fiatal ezt követően a nála lévő energiaitalos dobozokat feltette az épület párkányára, majd azok alá szöveget írt, és elhagyta a helyszínt.

A bejelentést követően a rendőrök adatot gyűjtöttek, és azonosították a fiút, aki beismerő vallomást tett. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

A rendőrség felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy egy jó heccnek tűnő gyerekcsíny is hamar jogsértésbe, bűncselekménybe torkollhat.