László Gyula hajdúhadházi Guinness-rekorder nem ismeretlen a debreceniek számára sem. Mutatványaival számtalan alkalommal szórakoztatta már a nagyérdeműt. Interjúnkban a fiatal zsonglőr mesélt nekünk a nevelőszülőknél töltött gyerekkoráról, felnőttkori bántalmazásokról, Guinness-rekordjairól, legjobb barátjáról, Negróról és a dubaji álomról.
Mesélj egy kicsit a szüleidről és a gyerekkorodról.
Az igazi szüleimet nem ismertem, sohasem találkoztam velük. Úgy tudom, anyám prostituált volt és nem is akart engem megtartani. Amikor megszülettem, ott is hagyott egyből az intézetben. Nemrég hallottam, hogy meghalt, de hogy miben, és pontosan mikor, azt nem tudom. Az igazi apámról pedig semmit sem tudok. Intézetbe, majd nevelőszülőkhöz kerültem, akikkel a hajdúhadházi cigánytelepen éltem.
Nevelőszülőknél nevelkedtél?
Igen, egy családban nőttem fel, és tizennyolc éves koromban kerültem el tőlük. Majd a gyámom segítségével otthonteremtési támogatásból házat vásároltam Hajdúhadházon. Csak fiatalként befogadtam sok olyan embert, akiket akkor a barátaimnak tekintettem, de megloptak, és szétrombolták a házamat.
Tanultál a dologból, vagy még engeded, hogy járjanak hozzád?
Már nem hagyom. Igazából nem haverkodok senkivel sem onnan, persze még egy-két ismerősöm akad Hajdúhadházon, de rajtuk kívül nem foglalkozok senkivel sem. Inkább már kerülöm az ottani társaságot, és más körökből barátkozom.
Hogyan jött az életedbe a labda iránti szenvedély?
Ehhez vissza kell mennünk a gyerekkoromig. Egy nagyon szegényes kisegítő iskolába jártam, ahol még tornaterem sem volt. A tesiórákat az ebédlőben tartották meg. Az egyik napon, amikor kint szakadt az eső, időtöltésként filmeket néztünk. Az egyikben labdazsonglőröket mutattak be, és akiknek tetszett, pénzt dobhattak a mutatványosok sapkájába. Azt tudni kell rólam, hogy nem igazán érdekelt a sport, a foci pedig egyáltalán nem. De a film miatt én is ki akartam próbálni mindent, amit benne láttam. Nagyon megtetszett, szinte elkápráztatott az egész, és kértem is egy focilabdát a tanáromtól. Elkezdtem gyakorolni, és megdöbbentem, hogy én is meg tudom ugyanazokat csinálni, mint amiket a mutatványosoktól láttam. A szeméttelepre jártam el gyakorolni, mert ott nem látott senki sem, és így nem is vertek meg.
Gyakran előfordult, hogy bántottak?
Sajnos igen.
Elkezdtél gyakorolgatni, majd hogyan folytattad tovább?
A foci a mindennapjaim része lett. Ebéd után nem csavarogni mentem, hanem elkértem a labdát, és elmentem a szeméttelepre gyakorolni. Rögzítettem magamban a mozgásokat, és próbáltam ugyanazokat megcsinálni. Nagyon jó érzéssel töltött el, amikor már könnyedén ment minden. Azóta is hálás vagyok a focinak, mert megtanított a méltóságra és a becsületre is.
Debrecen belvárosában láttalak meg először, amikor labdabemutatót tartottál. Az utcai mutatványok miatt kerültél be a köztudatba?
Szerepeltem már húszévesen a DTV-ben egy rekordkísérletem miatt, de az igazi áttörést az ATV-nek adott interjúm hozta meg. Akkor nagyon sokan megismertek az országban, de ezek a szereplések sajnos nem segítettek az életemen. Volt idő, amikor hajléktalanszállókon aludtam, sokszor a Debrecen Pláza mélygarázsában, mert az állítólagos barátaim akkoriban szedték szét a házamat. Kukákból ettem, de akkor sem mentem el lopni, inkább éheztem. És sajnos olyan időszakom is volt, amikor a zsonglőrködést is abbahagytam.
Mi volt az oka?
Dolgozni jártam, és szinte mindent elvállaltam, amit lehetett. Boros, vagy sörösüvegeket adtam le, és csak imádkoztam, hogy jobb legyen minden. Nem vagyok keresztény ember, és nem járok templomba sem, de szerintem Isten mindenkit lát a világon. 2020-ban betörtek hozzám, és ellopták a kutyámat, Negrót. Csak sírtam, imádkoztam, és a Jóistennek és az embereknek köszönhetően meg is lett a kutyám. Ezért is hiszek benne annyira.
De azért jó dolgok is történtek veled?
Persze. Például Sváby András Heti Napló című műsorában is szerepeltem, és emiatt kezdett el megváltozni az életem. Rengeteg segítséget, felkérést kaptam, így kezdődött el a focis történetem.
Beszéljünk a rekordkísérleteidről. Ha jól tudom többszörös magyar és világ Guinness-rekorddal is rendelkezel.
Igen, ez így van. Több tucat világrekordom van, jó részük szerepel a Guinness Rekordok Könyvében is. A debreceni 22 emeletesben lépcsőztem többször is, miközben az orromon, vagy a fejemen tartottam a lasztit. 24 órán keresztül folyamatosan freestyle-oztam, amit azóta sem döntött meg senki sem. De olyan rekordkísérleteim is adódtak, amiket nem sikerült megvalósítanom. Rengeteg tervem van még, sokat ötletelek. Az viszont nagyon fáj, hogy Debrecenben csináltam meg az összes rekordomat, és nem jelentkezett egy támogató, vagy sportmenedzser sem. A Lokinál is kopogtattam már, de nem álltak velem szóba. A Puskás Akadémián viszont minden hazai meccsen fellépek. Istenes Laci támogatásával kerültem oda, akivel már nagyon régóta tartjuk a kapcsolatot, és kialakult köztünk egy barátság is. Felajánlotta, és elfogadtam, hogy a hazai meccsek szünetében labdamutatványokkal szórakoztassam a közönséget. Legutóbb például 105 métert sétáltam a pályán, focilabdával a fejemen.
Meg tudsz élni a zsonglőrködésből?
Kapok fizetést az Akadémiától, de mellette dolgozok még mást is. Nekem sohasem volt büdös a munka.
Annyi interjúban elhangzott már, hogy Dubajban szeretnél rekordot felállítani. Mi is ez a cél pontosan?
Ez egy nagyon régi álmom, csak sajnos rengeteg pénzbe kerül, és ehhez keresek támogatókat. A Burj Khalifa 160 emeletét szeretném megmászni a tűzlépcsőn, focilabdával a fejem tetején. Azért szeretném ezt a rekordot megvalósítani, mert azt érzem, hogy motiválhatja az embereket arra, hogy a nulláról is ki lehet jutni a világ egyik leggazdagabb országába. Hogy van kiút a szegénységből és a nincstelenségből. Azt gondolom, hogy mindenki meg tudja változtatni az életét, csak néha kell hozzá valamilyen ösztönzés. Én hangoskönyvekkel és motivációs videókkal töltődök fel, mert erőt adnak, amikor nagyon lent vagyok.
Sokat szoktál „lent” lenni?
Néha, de ott a kutyám mellettem, aki erőt ad nekem. Meg azt is tudom, hogy mindig meg kell csinálnom a napi edzést, akkor is, ha lusta és fáradt vagyok. Mindig a cél lebeg előttem.
Napi célokat tűzöl ki magadnak?
Igen, és hálát adok mindennap, hogy kinyithatom a szememet. Reggel, amikor felkelek már eltervezem a napomat. Mindig csak egy dologgal foglalkozom. Kutyasétáltatásnál csak a kutyára figyelek, ha pedig focizok, akkor csak azt csinálom. Nem rohangálok, mint a pók a falon.
Mit csinálsz a foci mellett?
Extrém sportolok, BMX-ezek, labdazsonglőrködök, táncolok, és most a DJ-skedés is érdekel, persze még csak amatőr szinten.
És lányokra jut időd, van barátnőd?
Nincsen barátnőm, pedig sokan lány ír nekem, az utcán is megszólítanak, fotózkodnak velem, de nem mindenkivel állok szóba. Szeretném jobban megismerni azt, akivel barátkozni kezdek.
Az ismeretségből származott bármilyen negatív élményed?
Sajnos igen, mert a sikernek ára van. Írtak már nekem olyan üzenetet a Facebookon, hogy mennyire nyomorék vagyok, lecigányoztak és olyan is megesett, hogy leköptek az utcán. Zsonglőrködés közben megütöttek, elvették a focilabdát tőlem, és ellopták pénzemet is, pedig soha senkinek nem ártok. Mindig szól a zene a fülemben, de akkor is odajönnek hozzám, és csak cukkolnak, hogy ezt ők is meg tudják csinálni. Nem tudom, egyeseknek mi a bajuk velem, én soha nem bántok senkit sem.
– Rontó Judyt –
