Emlékülést rendeztek 2024. január 9-én a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában abból az alkalomból, hogy a 1848/1849-es forradalom és szabadságharc idején 175 évvel ezelőtt éppen ezen a napon, délelőtt 11 órakor, s ezen a helyen ült össze először Debrecenben az országgyűlés képviselőháza.
A megemlékezés keretében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében többek közt elmondta: városunk kapuőrének 1849. január 7-én megtett bejegyzése, mely szerint Debrecenbe érkezett „Kossuth, magyarok Mózesse”, nem csak a tény hivatali megörökítése volt, hanem annak jele, hogy ez a toposz igen hamar bevésődött a nemzeti köztudatba. A nemzeti és a vallásszabadság összetartozó vándormotívumának zseniális sűrítménye lett ez a teológiai értékű bejegyzés. Isten az ember teremtésével együtt a szabadságot is megteremtette, mert az embert szabadnak teremtette, hogy szabadon, önként, szívből engedelmeskedjen neki. Jó kimondanunk azt, hogy a szabadság kifejezés nem csak száz vagy kétszáz esztendős, hanem egyidős a teremtéssel. Isten az ember teremtésével együtt a szabadságot is megteremtette, mert az embert szabadnak teremtette. A szabadságvágy elevenen él az emberben és az emberi közösségekben: hol negatívan – szabadnak lenni valamitől, függetlenné válni mindentől és mindenkitől –, hol pedig pozitívan – szabadnak lenni valamire, valami jóra. – A szabadság Isten ajándéka, ami magához a szabadságot ajándékozó Úrhoz kötődik. Ezért van az, hogy aki Istent elhagyja, az előbb-utóbb a szabadságát is elveszíti – mondta Fekete Károly. Fedezzük fel azt az Istent, aki magának a szabadságnak az őre, letéteményese és ajándékozója, akinek belső lényege a szuverenitás, az önállóság, a szabadság. A belső szabadság feltételeit kell, hogy áthassák egyéni és közösségi magatartásformánkat. Ne feledjük: ma is érdemes szabadulni akarnunk.
Fekete Károly köszöntője végén felhívta a figyelmet arra: Kölcsey Ferenc olyan versmértékkel írta meg a Himnuszt, hogy az énekelhető volt már Erkel Ferenc jól ismert, szeretett dallama előtt a 130. genfi zsoltárra. A Debreceni Református Kollégium Kántusa ezzel a dallammal elő is adta a Himnusz utolsó versszakát.
Lázár János építési és közlekedési miniszter
Magyarország kormánya, valamint Orbán Viktor miniszterelnök személyes üdvözletét és a magyar nemzet tiszteletét adta át ezen az ünnepi napon a megemlékezés alkalmából Debrecen város minden polgárának.
Mint a miniszter elmondta: az a dilemma, amely a XIX. század első felében a szabadságvágyó magyar nemzet képviselőit itt 1849-ben, és azt megelőzően három évtizeden keresztül nyomasztotta – hogy egy birodalomban megtaláljuk a saját számításunkat, másokkal együtt, vagy pedig önálló életet élve, önálló útra lépve a saját sorsunkat saját kezünkbe véve valósítsuk meg céljainkat és terveinket – ez a dilemma 175 évvel a debreceni január után újra itt tornyosul előttünk. A szuverenitás kérdése, a nemzeti önállóság és az integráció kényszere vagy lehetősége – ez a dilemma és ennek a dilemmának a feloldása ugyanúgy itt tornyosul előttünk, mint 175 évvel ezelőtt. A 2008-as világválság után – amely társadalmi, morális és értékválság is volt egyszerre – az egyik válasz az volt, hogy az egyetlen járható út a modern, nyugati, globális világ előtt a mélyebb integráció, a nemzeti lét föladása, a nemzetek föladása, a világkormányzás intézménye, amelyben nem a nemzeti szuverenitás, hanem a nemzetek fölötti integritás és integráció játssza majd a főszerepet. Az a másik lehetőség, hogy egy ország és egy nemzet a saját útját járja, 2008-ban sokak számára zárójelbe került.
Ezért volt különleges ez az intellektuális szellemi foglalkozás, amikor 2010-ben és azt követő években egy új alaptörvény megfogalmazására vállalkoztunk, amely világosan jelöli ki Magyarország helyét és szerepét ebben a globalizált, integrált világban, és a magyar szuverenitásra, az önállóságra és a nemzeti érdek és értékvédelemre helyezi a hangsúlyt. Én azok közé tartozom – s ebben az ügyben szerintem minden magyar közéleti szereplőnek egyértelműen állást kell foglalnia és le kell tenni egyik vagy másik oldalra a voksát –, akik azt mondják, hogy a magyar nemzet jövője, sőt a magyarok biológiai létezése elválaszthatatlan a függetlenségtől, a nemzetben való gondolkodástól
– mondta Lázár János.
A XXI. századi magyarságnak is meg kell maradnia önállónak és a nemzet érdekeit és értékeit a múlthoz hasonlóan kell védeni. Az a kérdés, hogy a haza ügye mellé a függetlenség, a nemzeti szuverenitás és a jövő rendelkezés mellé a haladás ügyét fel lehet-e zárkóztatni. A XXI. századi független Magyarországnak kell, hogy az életminőség, a jólét, a prosperitás tekintetében is ajánlata legyen. Ehhez fejlődő és gyarapodott közösségek kellenek. Mégpedig olyan közösségek, mint amilyen Debrecen lehet. Mi, magyarok a XXI. században nem kevesebb ambícióval vágunk neki a korszaknak, minthogy a Kárpátoktól délre Magyarország legyen a legerősebb és a legvonzóbb nemzet és közösség. Ehhez azonban jó programra, fejlődésre, gyarapodásra van szükség.
A függetlenségpárti, szuverenitáspárti kormánynak minden közösség számára, amely magából kovácsolni akar egy erősebb és jobb, összetartóbb és gazdagabb egységet, támogatást kell most is és a jövőben is biztosítania. Ezért támogatjuk a protestáns, merkantil Debrecen minden törekvését arra, hogy fejlődjön és gyarapodjon, hogy mintaváros legyen abban az értelemben, hogy meg tudjuk mutatni a világnak, hogy léteznek olyan közepes nagyvárosok, ahol a függetlenségi értékrend jegyében is lehet jólétet, gyarapodást és gazdagodást biztosítani
– mondta Lázár János. Nemcsak hazát, hanem haladást is kell kínálni, ahhoz pedig példákra van szükség, olyan példákra, mint Debrecen.
Kósa Lajos országgyűlési képviselő gondolatait elsősorban a köré fűzte, hogy – a nyilvánvaló osztrák katonai fenyegetés hatásain kívül – 175 évvel ezelőtti eleink miért éppen Debrecent választották ki a főváros szerepére. Mint elmondta: Debrecen volt például az egyetlen szabad királyi város, amely korábban nem vezette be a német hivatali nyelvet, arra hivatkozva, hogy az itteni polgárok nem tudnak németül. A magyarság itt ellenállt. 1870-ben a főváros népességének kevesebb mint 50 százaléka tudott írni és olvasni, Debrecenben pedig ez a szám akkor 75 százalék felett volt. Ez a tudás közigazgatási szempontból fontos.
Ugyanilyen fontos volt, hogy a debreceni diákok külföldön is tanultak, de aztán hazatértek, s tudásukat magukkal hozták. Debrecen története folyamán több korábbi szabadságharcot is finanszírozott polgárai anyagi erejére támaszkodva. Kósa Lajos úgy véli, ezek a műveltségi és történelmi tényezők is szerepet játszottak abban, hogy Debrecen városát választotta a forradalmi kormányzat. – Nem véletlen, hogy Debrecenben a magyar szabadságharc otthonra, kitűnően helytálló fővárosra talált – mondta a képviselő.
Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében emlékeztetett: Debrecen 1849 januárjától közel fél éven át volt a szabadságáért küzdő magyar nemzet fővárosa, egyben szíve és szellemi központja. Mint mondta, Debrecen magyarság iránt érzett felelősségtudata, szabadságszeretete évszázadokon keresztül meghatározó volt. A városvezető úgy fogalmazott, Kossuth Lajos a református cívisek bölcsességében, hitében és becsületességében bízva, elkötelezettségükre, kitartásukra, munkabírásukra és szabadságszeretetükre építve gondolta győzelemre vihetőnek a magyar szabadság ügyét.
A 175 évvel ezelőtti debreceniek, ahogyan városunk mai polgárai is, nagyon büszkék erre a kossuthi bizalomra. Hiszen méltónak bizonyultunk mindkettőre: fővárosként és őrvárosként hűségesen támogattuk és vigyáztuk minden erőnkkel a magyar szabadság eszméjének kiteljesedését
– húzta alá. Megjegyezte: a Református Kollégium nagy szolgálatot tett a reformkor és a szabadságharc szellemi irányítóinak felkészítésében, hiszen számos reformkori gondolkodó, művész és közéleti személyiség röppent ki az ország iskolájának falai közül. – Legyünk büszkék arra, hogy 1849. január 9-e, az első debreceni országgyűlés napja, nyitánya volt a szabadságharc ezt követő legszebb időszakának, annak a tavaszi hadjáratnak, amely reménnyel és bizakodással töltött el minden magyar embert nemzetünk jövőjét illetően! Debreceniként büszkék vagyunk arra, hogy a magyar szabadság őrvárosaként védelmező bástyája lehettünk a szabadságharcunkat irányító kormánynak és országgyűlésnek – hangsúlyozta.
Debreceninek lenni kiváltság. Ami ebben a városban történik, az évszázadok óta hatással van az egész ország életére. Ma a legfontosabb küldetésünk, hogy a magyarság által elvesztett XX. század után előmozdítsuk, sőt mi több, bebiztosítsuk hogy hazánk és vele együtt a Kárpát-medencei magyarság a XXI. század győztese legyen – emelte ki Papp László.
Egy erős Magyarország egy erős Debrecennel, erős régióközpontokkal közösen, határon innen és túl élő magyarokkal szövetségben tudja megőrizni szuverenitásunkat, keresztény kultúránkat, hagyományainkat.
„A hit kitartást, a kitartás sikert szül” – írta Kossuth közel két évtizeddel a szabadságharc után, 1866-ban. Mi, debreceniek, hiszünk abban, hogy városunk, és ezzel együtt Magyarország a 21. században nagy dolgokra hivatott. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az ebbe vetett hitünk és kitartásunk sikerre vezet – szögezte le.
Ezt követően Papp István, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színművésze Kossuth Lajos 175 évvel ezelőtti képviselőházi nyitóbeszédét tolmácsolta.
Imre László irodalomtörténész a 175. évforduló alkalmából az 1848-49-es szabadságharc debreceni vonatkozásait említve beszédében felidézte, hogy abból a nagy súlyú eseményből kell kiindulni, amely hazánk történelme szempontjából valóban jelentősnek számított: a trónfosztásból – ugyanakkor ennek előzményeképpen szabadságharc hadi eseményeinek elemzésére is kitért. Ezzel összefüggésben említette, hogy Kossuth vezette Honvédelmi Bizottmány a tavaszi hadjárat sikerein felbuzdulva kimondta a Habsburg-Lotaringiai-ház trónfosztását. Ez válasz volt mindarra, amit Bécs 1848 nyarától kezdve etikátlan akcióival, a legitim módon létező magyar kormány elleni támadással kiprovokált. A trónfosztás és az azt követő események sorának tanulságait elemezve elmondta, hogy olyan gondolatokat és cselekedeteket inspirált, amelyek időtállók. Ilyen példa a mérlegelés képessége az európai erőtérben.
Mazsu János történész, az Őrváros Közalapítvány elnöke emlékbeszéde nyitányaként Kossuth Lajos Debrecen közösségéhez intézett 1849. január 6-i kiáltványának retorikai csomópontjait – amelyekben gyakorta apellál a megszólítottak büszkeségére, szabadságszeretetére – idézte. Kossuth erőteljesen, részletezően hangsúlyozta, az Alföld magyar népének és Debrecennek, mint az Alföld fővárosának szerepét. A szabadságharc hadi fordulatai úgy hozták, hogy 1849 januárjára Debrecen vált a nemzet fővárosává. A helyzet kétszerén túl Kossuth azért bízhatott az Alföld birtokos társadalma, szabadságjogokkal felruházott kerületei, városai támogatásában, mert ők adták már korábban is a szabadelvű ellenzéki program, a nemzeti polgárosodás, a haza és haladás együttes támogatásának fő társadalmi bázisát. Kossuth ezt tudta, kiáltványában valóságos érdekekre alapozott amikor az alföldi népet, a sajátos alföldi városfejlődési út közösségeit, így Debrecent szólította meg. De miért és hogyan találhatott egymásra a reformkorban a nemzeti polgárosodás politikája és az Alföld népe, annak tősgyökeres fővárosa? A reformkor idejére Debrecen a Magyar Királyság legnépesebb, vagyonos, jelentős befolyással rendelkező városa volt, melynek piaci kisugárzása jóval túlterjeszkedett birtokai határterületein. Egyházszervezete, oktatási rendszere okán pedig fél országra terjedt kapcsolatrendszere, befolyása, kultúrája – a debreceni műveltség egyszerre volt minőségi, a Németalföldig terjedő szempontjából az európai és öntudatában magyar.
A debrecenieket a sajátos jogállás, a vallási egység, a nyelvi azonosság, a jelentős vagyon és lélekszám, a gazdálkodás és a kulturális autonómia együttes hatása olyan közösséggé formálta, amelyhez hasonlót sem tömegben, sem minőségben, a magyarságon belül az időben nem lehetett találni
– idézte fel Mazsu János Balogh István, a város kiemelkedő történésze megállapítását. Elkötelezettség, felelősség a helyi civis közösség, a magyar nemzet és a Mindenható iránt – ez volt, ez vált évszázadokon átívelve a debreceni polgárok és vezetőik hitvallásává. E hármas kötelezettségre, valamint a civil közösség erejére és a nemzeti polgárosodásban való érdekeltségére, reálpolitikai megfontoltsággal apellálhatott Kossuth Lajos. 1849 első öt hónapjában Debrecen méltó módon töltötte be a tőle elvárt szerepet, a szabadságért és polgárosodásért, haza és haladásért küzdő magyar nemzet fővárosává emelkedett. – A debreceniség városunk fejlődésének hagyományai, a Debreceni Hitvallás kötelez bennünket arra, hogy nemzetünk és a Mindenható iránti kötelezettségünknek mindenkor eleget tegyünk, legjobb tehetségünk szerint. Városunk minden megújulásában, a mai megújulásban is tovább kell, hogy vigye közösségi identitásunk évszázados értékeit, fejlődésünk felhalmozott tapasztalatait, az új és újabb kihívásokra adott válaszunk eredményeként újjászülető „főnixvárosnak” mindig Debrecenben-arca kell, hogy legyen – mondta Mazsu János.
Baráth Béla Levente, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorának egyháztörténészként, a korszakkal is foglalkozó művelődéstörténészként egy tárgy jutott eszébe az emlékülés témájáról. Egy olyan tárgy mely arra példa, amely a kortársak, a közvetlen utókor emlékezetében hogyan érvényesültek az 1848/1849-es, illetve konkrétan az 1849-es debreceni események. Baráth Béla Levente egy sétapálcát mutatott be, amely Hegymegi Kiss Áron tiszántúli református püspök 90. születésnapjára készült ajándékba. Hegymegi Kiss Áron 1848/1849-ben a szatmári egyházmegye megválasztott jegyzője volt. Ebben a minőségében nagyon sok egyházi és kormányzati eseményen volt jelen, hallotta szónokolni Kossuth Lajost az országgyűlés debreceni időszakában, s a szatmári önkéntesek az észak-erdélyi hadjárat idején tábori lelkészükké is választották. Tevékenysége miatt a szabadságharc után a hatóságok üldözték is. Aztán pozíciójánál fogva Ferenc Józsefet is fogadnia kellett Debrecenben, ugyanakkor Kossuth Lajos temetésén is részt vett, s a forradalom 50. évfordulóján az egyházkerület iskoláiban kötelezővé tette március 15. megünneplését. Amikor az 1880/1890-es években debreceni püspök volt, tisztelői úgy is köszöntötték, mint az 1848/1849-es események tanúját. A sétapálcán az aradi vértanúk faragott portréi szerepelnek.
Fotók: Debrecen önkormányzata
