A Debreceni Járási Ügyészség csalás vétsége miatt emelt vádat az ellen a pár ellen, akik hosszabb időt töltöttek egy szálláshelyen, majd onnan fizetés nélkül távoztak.
A vádirat szerint a vádlottak élettársak, akik 2022. július elején elhatározták, hogy egy debreceni hotel szolgáltatásait fogják igénybe venni huzamosabb időre, azonban annak ellenértékét nem fogják kifizetni.
2022. július 5-én egy debreceni szálláshelyen tizenkét éjszakára foglaltak szobát, a sértett által előre kért 14 000 forintot, egy éjszaka árát a terheltek még aznap kifizették. Ezt követően 12 napon át igénybe vették a hotel szolgáltatását, majd ezt követően onnan fizetés nélkül távoztak. A vádlottak cselekményükkel 154 000 forint kárt okoztak a sértettnek.
Az elkövetőknek a foglalás időpontjában nem állt szándékukban a szolgáltatás árának kifizetése, anyagi helyzetüknél fogva erre lehetőségük sem volt, így a sértettet tévedésbe ejtve okoztak kárt. A vádlottak a szálláshelyről történő távozásukat követően elérhetetlenekké váltak.
A Debreceni Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás során azonban a pár az okozott kárból 60 000 forintot megtérített a sértett részére.
A Debreceni Járási Ügyészség a többszörös visszaeső férfi vádlott és az élettársa ellen társtettesként, kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a járásbíróság a férfit elzárás büntetésre ítélje, míg a nőt intézkedésként hosszabb időre bocsássa próbára, továbbá a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el, annak adjon helyt.