DVSC-Alashkert sajtótájékoztató

Jön a Loki 100. európai kupameccse, ezt várja csapatától Srdjan Blagojevic

Sport

Története 100. európai kupamérkőzését játssza csütörtökön este a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely az egy hete idegenben szerzett egygólos előny birtokában fogadja az örmény Alaskertet a Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcának visszavágóján.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az OTP Bank Liga előző idényében bronzérmes hajdúsági együttes az első meccsen összességében jobb teljesítményt nyújtott ellenfelénél, és a második félidő elején megszerzett gólnak köszönhetően várja előnyből a visszavágót.

A DVSC honlapjának összegzése szerint a csapat eddig 99 mérkőzést játszott a kontinentális kupaporondon – beleértve a Bajnokok Ligája-, az Európa-liga-, az UEFA Kupa-, a KEK-, valamint az Intertotó Kupa-meccseket -, mérlege pedig 33 győzelem, 19 döntetlen és 47 vereség.

A 34. siker jó eséllyel csütörtök este, épp a 100. európai kupatalálkozón jöhet össze a Debrecennek, amely papíron, valamint az egy hete látottak alapján is nagyobb játékerőt képvisel az Alaskertnél. Az örmény gárda ráadásul hétfőn a bajnokság első fordulójában 2-0-s vereséget szenvedett a vendég Pjunik Jerevántól, miközben a DVSC győzelemmel kezdte a magyar bajnoki küzdelmeket, szintén hétfőn 3-1-re verte otthon a Mezőkövesdet.

Alashkert-DVSC 0-1 – győzelemmel tért vissza a Loki a nemzetközi kupaporondra

A jó előjelek ellenére nehéz, megterhelő mérkőzésre számít Srdjan Blagojevic:

“Az egygólos előnnyel semmi nem dőlt el. Nagyon jó csapattal állunk szemben, amely nagyon jó egyénekkel is rendelkezik” – mondta a szerb szakember. Hozzátette, tisztelik az ellenfelet, de bíznak önmagukban. “Hasonló játékra számítok, mint amilyen a jereváni volt, így nehéz és megterhelő meccs lesz”.

A DVSC-t 2021 óta erősítő Dorian Babunszki szerint kizárólag a csütörtöki visszavágóra fókuszálnak. Az északmacedón csatár szerint nem lesz könnyű kivívni a továbbjutást, mert a rivális is erre törekszik majd.

Az örményországi első összecsapáson “vezéráldozatot” is követelt a hajdúságiak győzelme, a védelem meghatározó tagja, Ferenczi János ugyanis részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. A DVSC szombaton jelentette be, hogy többhetes kihagyás vár a futballistára.
Ha a Debrecennek sikerül túljutnia az Alaskerten, akkor a következő körben az osztrák Rapid Wien vár majd rá.

A csütörtöki meccs, melyet a Duna World közvetít, 21 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban, a játékvezető a német Robert Schröder lesz.