Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter CPAC

Kitálalt a Magyar Honvédségtől fiatalon leszerelt őrnagy: “a honvédelmi miniszter harci tudása a Call of Duty-val egyenlő”

Ország

Nagy vihart kavart a napokban dr. Varga Csaba István Facebook-bejegyzése. A mindössze 42 évesen túl öregnek nyilvánított és kirúgott tiszt azt írta, fiatalítási tisztogatás áldozata lett. Keményen kritizálta a magyarországi uram-bátyám viszonyokat, a NERT-t, az “önjelölt Viktor császárt, meg azt a “hárommillió hülyét”, akik még mindig megválasztják ezeket a “békepárti, 3 éve háboruzó senkiket!”.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A fiatalon leszerelt őrnagy a Partizánban arról beszélt, hogy hivatalosan a 45 évet betöltött, legalább 25 évet szolgáló katonákat lehetett indoklás nélkül felmenteni, de a rendelet „hatos paragrafusa” lehetővé tett a fiatalabbak eltávolítását is. A “vészhelyzetre” tekintettel rendelkezési állományba kerülhettek 45 év alattiak is, majd onnan automatizmus volt a kirúgásuk.

Hogy pontosan mi áll a leépítések hátterében, azt Varga szerint nem tudni, mert nagy a titkolózás, de teóriák azért vannak. Elsőként említi a sporolást, de ezt a vonalat gyengíti, hogy a leszerelt katonák vaskos végkielégítést kaptak. Majd felvetődött a NATO-tlanítás elmélete, de Varga Csaba István szerint a kirúgások után is bőven maradtak magasan képzett NATO-katonák az állományban. Lehetnek aztán politikai indokok is – Varga úgy érzi, ő ilyesmire nem adott okot.

Végül szóba kerül, hogy Századvégnél döntötték el, kit kell leépíteni, de bizonyíték erre sincs. Ami viszont biztos, hogy nem a Honvédelmi Minisztériumban állították össze a listát. Varga szerint Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök január 20-án egy konkrét listát kapott a minisztertől.

A kirúgott tiszt arról is beszélt, hogy a Honvédség nem engedhetné meg magának egy ilyen háborús helyzetben, hogy a szakképzett, évtizedes tapasztalattal rendelkező munkaerőt építsen el. Elmondta, a mostani állománynak csak két százaléka vett már részt éles tűzharcban.

Varga Csaba István szerint jelenleg a Magyar Honvédség a NATO-s vállalásának sem tudna eleget tenni, egy zászlóalj harccsoportot sem tudna az ország kiállítani 30 napon belül. Úgy véli, a magyar hadsereg nincs felkészülve a háború eszkalálódására.

A fiatalon leépített őrnagynak Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterről is megvan a véleménye. Elmondása szerint a katonák Ruszin-Szendi Romulusszal ellentétben nem szeretik, nem tisztelik, mert csak egy végrehajtó, túl sok önálló gondolata nincs.

Varga szerint a miniszter nem rendelkezik harci tudással, tartalékos múltja pedig a díszzászlóaljhoz köti. “Egy ott lévő tartalékos százados a honvédségről sokat nem hiszem, hogy tud, legfeljebb, ami Call of Duty-ban lejött neki” – jellemezte Szalay-Bobrovniczky Kristófot Varga Csaba István, a Magyar Honvédség 42 évesn leszerelt őrnagya.