Többtucatnyian lettek rosszul néhány napja az épülő iváncsai akkumulátorgyárban, miután valamilyen anyag a levegőbe került, és belélegezték – tudta meg a Szabad Európa.
A lap információi szerint az anyagot belélegzők hánytak és hasmenésük volt, többeknek kiütésük lett.
Az érintettek egy forrás szerint védőruha nélkül dolgoztak többek között olyan nehézfémekkel, mint a kobalt és a nikkel, ezt követően lettek rosszul.
A gyár vezetői orvosi kivizsgálásra küldték az érintetteket, de szigorú hírzárlatot rendeltek el. Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lapnak azt mondta, ők is tájékozódnak az ügyben, egyelőre annyi információjuk van, hogy valami rendellenesség biztosan történt.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy hétfőn ők is a helyszínen jártak. Mint írták,
az említett ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt folytat eljárást. A folyamatban lévő büntetőeljárásról – az eljárás jelenlegi szakaszában – nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni.
A katasztrófavédelem is vizsgálódott a helyszínen, közlésük szerint “az igazgatóság hatáskörébe tartozóan intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel”.