Joe Biden

Joe Biden 82 évesen újra elindulna az amerikai elnökválasztáson

Világ

Az amerikai First Lady világos utalást tett férje, Joe Biden újraindulására a 2024-es elnökválasztáson egy pénteki interjúban.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Jill Biden ötnapos afrikai útjának utolsó állomásán az AP hírügynökségnek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy

sokkal több nem maradt hátra, minthogy kitalálják, az elnök hol és mikor jelenti be hivatalosan is az újraindulását.

Férje szándékával kapcsolatban úgy fogalmazott, “hányszor kell még elmondanom, hogy elhiggyék”, majd Joe Bidenre utalva hozzátette, hogy

“még nem fejezte be, amit elkezdett, és ez az, ami számít”.

Jill Biden
Jill Biden

Az elnök szintén pénteken az ABC News-nak adott interjúban felesége szavaihoz kapcsolódva leszögezte, hogy ő komolyan gondolja, amit mond, de még vannak feladatok előtte, mielőtt belevágna egy “teljes gőzzel” működő kampányba.

Az elnök tavaly ősz óta többször megismételte, hogy szándékában van elindulni egy második elnöki ciklusért a választáson 2024-ben, de ezt hivatalosan még nem jelentette be.

Biden: Oroszország sohasem győz Ukrajnában

Egyidejűleg elnöki tanácsadói arra utaltak, hogy a hivatalos bejelentés áprilisban lehet, hasonlóan a demokrata elődhöz, Barack Obamához, aki szintén az elnökválasztást megelőző év áprilisában jelezte hivatalosan, hogy versenybe száll az újraindulásért.

Az elnök indulását kétkedéssel fogadók legtöbbször Joe Biden életkorát hozzák fel,

ugyanis a jövő évi választás idején 82 éves lesz, illetve, ha egy újabb ciklusra megválasztják, akkor annak végén már 86 év felett lesz.

A republikánus párton belül elkezdődött a versenyfutás az elnökjelölti pozícióért, habár az előválasztások kezdetéig még egy év van. Donald Trump tavaly novemberben, Nikki Haley korábbi az amerikai ENSZ-nagykövet és dél-karolinai kormányzó február első felében, míg Vivek Ramaswamy vállalkozó a héten jelentette be hivatalosan, hogy versenybe száll. A lehetséges indulók között említik még Ron DeSantis floridai kormányzót, Mike Pompeo korábbi külügyminisztert és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatóját, valamint Mike Pence egykori alelnököt.