Február 22-én egy nagyon szomorú pillanatnak lehettem szemtanúja: a Helyi Választási Bizottság az ülésén elutasította a vízzabáló, vízmérgező kínai akkumulátorgyárról szóló népszavazási kérdésemet – számolt be csütörtöki, Szabó Bencével közösen tartott sajtótájékoztatóján Mándi László, a Momentum önkormányzati képviselője.
Összesen 30 napjukba telt kitalálni egy kamu indokot, hogy elutasítsanak egy olyan kérdést, amit egyszer már átengedtek. A Helyi Választási Bizottság ezzel a titkolózó fideszes vezetés, és a vízmérgező akkumulátorgyárat építő CATL oldalára állt a debreceniekkel szemben – fogalmazott Mándi.
A momentumos képviselő szerint a döntés tisztázta a helyzetet:
a kormány, az állam és a városvezetés semmibe veszi a debrecenieket. Nekik nem fontos az itt élő emberek egészsége.
Sajnos nem lepődtünk meg, hiszen tudták, valamit tenni kell, mert a Momentum már ugrásra készen várta, hogy gyűjthessük az aláírásokat. Mi azonban azt mondjuk, hogy üzenjük a hatalomnak: nincs alku.
A párt fellebbezést ad be a döntéssel szemben – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Mándi László elmondta, a mai közgyűlésen az alábbi kérdéssel fordult Papp Lászl polgármesterhez:
Látva a HVB méltatlan eljárását nem érzi-e szükségesnek a debreceniek népszavazás útján való megkérdezését a vízmérgező akkumulátorgyárról?
Mi Hazánk: a jog megerőszakolása az akkugyáras népszavazás elkaszálása
Erre azonban nem kaptak érdemi választ – állítja Mándi.
“Az is beszédes, hogy a 200 milliárd forintos főösszeget meghaladó költségvetésben nem fért bele a helyi népszavazásra egy árva forint sem. Ezt a sort jól láthatóan, a népszavazást akaró debreceniekneküzenve, nulla forinttal kitöltve írta meg a fideszes városvezetés az idei költségvetésben. A debreceniek eldönthetik, hogy ez a megfelelő, méltó képviselet-e a számukra. Az én álláspontom szerint nem, nem megfelelő és nem méltó”
– mondta a Momentum képviselője.
Mándi László szerint Papp László átlépte a vörös vonalat, s azóta folyamatosan elárulja, semmibe veszi a debrecenieket.
A szintén momentumos Szabó Bence emlékeztetett, ősszel még átengedte a helyi választási bizottság az LMP kérdését, mely kizárólag a felhasznált víz mennyiségében tért el a Momentum kérdésétől.
Mindezek alapján egyértelműen látszik, hogy a bizottság vagy ősszel, vagy a tegnapi napon komoly jogsértést követett el. Ezért a mai napon felszólítottam Jegyző urat, hogy oszlassa fel a jogsértést elkövető bizottságot, és most én magam is felszólítom a bizottság tagjait, hogy mondjanak le a
pozíciójukról
– mondta Szabó Bence.