Zebrán ütötte el a gyalogost

Rendőrség

Gyalogost ütött el egy sofőr a gépkocsijával Debrecenben.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Egy nő az általa vezetett személygépkocsival közlekedett 2018. január 15-én Debrecenben, a Hétvezér utcán. A sofőr az egyik kijelölt gyalogos-átkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget az ott áthaladó gyalogos részére, akit elütött. A 81 éves asszony a balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett. A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a közlekedőket, hogy gyakorlatilag valamennyi gyalogos elütésről elmondható, hogy annak hátterében valamilyen emberi hiba áll (gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása, figyelmetlenség), és ez egyben azt is jelenti, hogy ezek a többnyire súlyos balesetek szabálykövető magatartással, az emberi hibák kiküszöbölése által megelőzhetőek.

Fontos, hogy minden közlekedőben, járművezetőben tudatosuljanak azok a kockázatok, amelyek a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedését jellemzik. Ennek megfelelően vezessünk körültekintőbben, óvatosabban és lassabban. Tartsuk mindig tisztán a gépjármű fényszóróit, világító eszközeit, valamint szélvédőit és cseréljük le az elöregedett ablaktörlő lapátot.

Számoljunk mindig azzal, hogy a jármű féktávolsága a hőmérséklet, a leesett csapadék és az útviszonyok függvényében akár jelentős mértékben is megnőhet, és ez meghatározó lehet abban, hogy a baleset elkerülhető, vagy sem.

Közlekedjünk balesetmentesen!