Frontex: ötéves mélypontra csökkent tavaly az illegálisan Európába érkezők száma

Ötéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan Európába érkező bevándorlók száma, mintegy 150 ezer embert regisztráltak a tagállamok külső határain – írta pénteken közzétett jelentésében az EU part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex).

A Google közel 20 milliárd eurót utalt át 2017-ben bermudai leányvállalatának adóoptimalizálási céllal

Mintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégén keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját – jelentette pénteken a nemzetközi sajtó.

palesztina gázai övezet

Rendőrök összecsaptak telepesekkel egy illegális ciszjordániai kolónia felszámolásakor, sebesültek

Erőszakkal eltávolítottak háromszáz fiatal zsidó telepest egy illegális ciszjordániai kolóniáról, amelyet két évvel ezelőtt már egyszer felszámoltak egy izraeli bíróság határozatára; huszonhárom rendőr és három civil megsebesült – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet csütörtökön.