Lavinaveszély miatt lezártak egy országutat Bihar megyében
Lavinaveszély miatt lezárták pénteken délután a romániai DN75-ös országút egy három kilométeres Bihar megyei szakaszát – tájékoztatott a román rendőrség infotrafic szolgálata.
Debreceni és hajdú-bihari hírek, történések. Albérletek, kiadó és eladó házak, lakások.
Lavinaveszély miatt lezárták pénteken délután a romániai DN75-ös országút egy három kilométeres Bihar megyei szakaszát – tájékoztatott a román rendőrség infotrafic szolgálata.
Február végén találkozik Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette be pénteken, helyi idő szerint a kora délutáni órákban a Fehér Ház.
Kórházi ellátást igénylő töréses sérüléseket szenvedett annak az autónak az egyik utasa, amely csütörtök este a brit uralkodó férjének járművével ütközött össze. A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint az edinburghi herceg kocsijával ütköző autóban egy csecsemő is utazott, de neki nem történt baja.
A legnagyobb német pártok és üzleti szervezetek vezetői közös levélben kérték Nagy-Britanniát arra, hogy maradjon az Európai Unió tagja.
Az Európai Parlament (EP) megvizsgálta az európai uniós tagállamok integrációjának eltéréseit, és állásfoglalást fogadott el, amely szerint megengedhetetlen egy úgynevezett “a la carte Európa”, amelyben minden tagállam csak a közös szabályok egy részét tekinti magára kötelezőnek, valamint egy másodosztályú tagság kialakulása – közölte az uniós parlament csütörtökön.
Mintegy 11 ezer 500 évvel ezelőtt kezdett el a kutya az ember mellett élni a mai Jordánia északkeleti részén, a kutyákat feltehetően vadászatra is használták – idézte az Eurekalert.com dán és brit tudósok friss kutatását.
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.
A rendezetlen Brexit veszélyire figyelmeztettek csütörtöki kommentárjaikban a legtekintélyesebb külföldi lapok, rámutatva, hogy a kialakult válságra meg kell találni a brit parlament és az EU számára is elfogadható megoldást.
Felelősségérzetből jelölteti magát a májusi európai parlamenti választásokon – jelentette be a 82 éves Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök csütörtökön.
Jelentős mértékben nőtt a tengeri emlősök és tengeri teknősök populációinak több mint háromnegyede az után, hogy az állatokra kiterjesztették a veszélyeztetett fajokról szóló amerikai törvényt (ESA) – állapította meg a kaliforniai Biológiai Diverzitás Központ tanulmánya.